Az egykor művésztanárként dolgozó, ma farmerként élő Michael Buck az angliai Oxfordshireban lévő kertjének végébe évekkel ezelőtt álmodott meg egy hobbitházat, amit néhány éve meg is valósított.
Nyolc hónap alatt elkészült a ház
Nem volt szüksége különleges tervezési engedélyekre, mivel nyári otthonnak minősült a házikó. Kiment a kertbe, és kijelölte a ház helyét. Két évet töltött el azzal, hogy természetes és újrahasznosított anyagokat gyűjtsön az építkezéshez: például az egyik szomszédnál egy használaton kívüli épületből megmentette a padlót, és régi teherautók szélvédőit is hasznosította az építkezés során.
Nyolc hónapot vett igénybe, hogy saját kezével, minden segítség és elektromos szerszámok nélkül, puszta kézzel megalkossa álmát.
A technikát – mely az őskorból származik homok, agyag, víz, szalma és föld keverékével – könyvekből tanultam. Kiadás nélkül kívántam megépíteni a hobbitházat, de néhány hibás számítás költségeket eredményezett. Így is alig 150 fontba került a lakocska – mondta Buck.
A falak kötegelt nádból készültek, melyet sárral tapasztott ki. A tető szintén nád, az ajtóhoz, az ablakokhoz és a padlóhoz bontott anyagokat használt. A falakat mésszel és növényi színezékkel festette le.
Nincs semmi, de mégis minden van
A házban áram nincs – a mécsesek jól világítanak – , a vizet egy közeli patakból nyeri, a komposztáló WC egy különálló nádtetős házban van. Nincs bevezetve a gáz, fűteni egy épített kályhával lehet. A falak rendkívül jó hőszigetelők, és jól szellőznek.
Ha a karbantartás megfelelő – márpedig erre törekszem a jövőben – ez a ház akár az idők végeztéig is megmaradhat – nyilatkozta Michael.
A volt művésztanár az épülettel arra is szerette volna felhívni a figyelmet, hogy pénz nélkül, vagy minimális ráfordítással is lehet olyan házat építeni, amit nem terhel jelzáloghitel – amit senki sem szeret.
Fotók: Michael Buck