Mobil

Világelsők vagyunk: megint nálunk a legdrágább az új iPhone

Nagy Nikoletta
Nagy Nikoletta

újságíró. 2018. 09. 14. 14:22

Az Apple nemrég mutatta be új termékeit, többek között három új iPhone-t is, amelyek közül a legprofibbat itthon több mint félmillióért lehet majd hazavinni. Ezzel szépen világelsők vagyunk, ugyanis annak ellenére, hogy itthon nem ver az egekig a GDP, nálunk dobják piacra a legdrágábban az új telefonokat.
Korábban a témában:

A megújult Apple Watch mellett három új telefont is bejelentett az Apple szerdán: az iPhone XS-t, az iPhone XS Maxot és az iPhone XR-t. Utóbbi a másik két telefon olcsósított változata, úgyhogy arról beszélni sem érdemes, ha az árakat nézzük, a másik kettőre viszont megéri figyelni, ugyanis

megint ott tartunk, hogy az itthoni piacon lesz a legdrágább mindegyik.

Az Egyesült Államokban a 64 GB-os iPhone XS az iPhone X indulási árával megegyezően indul: 999 jó amerikai dollárt, azaz nagyjából 276 ezer forintot kell érte fizetni. Itthon ehhez képest 399 990 forintot kérnek el érte, ami azért nem kevés különbözet. Itt van néhány összeg összehasonlításképp.

Az iPhone XS 64 GB árai:

  • Magyarország: 1446 dollár (399 990 forint)
  • Olaszország: 1389 dollár (384 000 forint)
  • Lengyelország: 1352 dollár (373 000 forint)
  • Egyesült Királyság: 1309 dollár (362 000 forint)
  • Oroszország: 1292 dollár (357 000 forint)
  • Kína: 1269 dollár (350 000 forint)
  • Hongkong: 1095 dollár (302 000 forint)
  • Japán: 1008 dollár (278 000 forint)
  • USA: 999 dollár (276 000 forint)

De nincs ez máshogy az iPhone XS Maxszal sem, aminek a legnagyobb tárhellyel rendelkező verzióját itthon 577 990 forintért árulják, míg az Egyesült Államokban csak 400 ezer forintnak megfelelő dollárt kell kicsengetni érte. Az arányok ugyanígy megmaradnak, az USA-ban a legolcsóbb, nálunk a legdrágább az új mobil.

Az iPhone XS Max 512 GB árai:

  • Magyarország: 2090 dollár (577 990 forint)
  • Olaszország: 1971 dollár (544 000 forint)
  • Lengyelország: 1956 dollár (540 000 forint)
  • Egyesült Királyság: 1898 dollár (524 000 forint)
  • Oroszország: 1868 dollár (516 000 forint)
  • Kína: 1868 dollár (516 000 forint)
  • Hongkong: 1592 dollár (440 000 forint)
  • Japán: 1473 dollár (407 000 forint)
  • USA: 1449 dollár (400 000 forint)
Nagy Nikoletta korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Kommentek

Closeup of big gold nugget, finance concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.