Mobil

Két hónap, és láthatjuk az első összehajtható mobilt

Korábban már többször is írtunk róla, hogy a Samsung hajlítható kijelzőjű okostelefonon dolgozik, ezzel pedig elindítanák az új okostelefonos trendet. Eredetileg tavaly dobták volna piacra a készüléket, de a megjelenést végül 2018-ra csúsztatták, és a legfrissebb információk szerint idén már valóban láthatjuk, mit tud az újszerű eszköz.

Erről maga a Samsung vezére, DJ Koh beszélt, aki megerősítette, hogy a mobilt még idén leleplezik – ám ez nem jelenti azt, hogy 2019 előtt meg lehet vásárolni. A Galaxy X-et novemberben mutatják be San Franciscóban a Samsung fejlesztői konferenciáján. Az időzítés azért is tűnik reálisnak, mert a Huawei szintén ebben a hónapban tervezi megvillantani saját összehajtható modelljét, amivel kapcsolatban korábban azt mondták, mindenkit beelőznek a piacon.

Mindenkit beelőzhet a Huawei összehajtható mobiljával
Már novemberben bejelenthetik az újító eszközt.

Koh azt is elárulta a CNBC-nek, hogy az idő nagy részében összehajtott állapotban fogják használni a mobilt a felhasználók, de böngészéskor, vagy tartalmak fogyasztásakor azt ki kell nyitniuk. Hangsúlyozta, hogy nem egy tabletet kap a felhasználó az összehajtható mobillal, mert minden funkciónak, innovációnak létjogosultsága és haszna lesz.

Korábban arról írtunk, hogy a koreai ETNews forrásai szerint a kijelzőt csak kétharmadáig lehet majd behajtani, mivel ha a mobilt szó szerint félbehajtanák, a kijelző nem látszana. A kétharmados megoldás azért célszerű, mert a kilógó részen látszódhat az idő, a hívószám beérkező hívás esetén, és más hasznos információk. Összehajtva is inkább téglalap alakja lenne így, mintsem négyzet.

Nagy meglepetést okozhat a Samsung
Nem biztos, hogy olyan lesz a következő csúcsmobil, ahogy eddig beszélték.

Eddig még annyit tudni a készülékről, hogy négy kamera kerülhet a hátlapjára, ami duplája a Note 9 kétkamerás hátlapi rendszerének, ráadásul ezzel a számmal túlszárnyalják a Huawei P20 Prót is, aminek hátlapja három kamerával büszkélkedik.

Arról is lehetett hallani, hogy a végül piacra kerülő, összehajtható Samsung-mobil méregdrága lesz, akár 2000 dolláros árcímkét is kaphat, ami magyar forintba átszámolva alsó hangon nettó félmillió forintot jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik