Mobil

A Samsung véletlenül megerősítette az összehajtható Galaxy X-et

Saját weboldalán keresztül erősítette meg hivatalosan is a Samsung, hogy már nincs messze a régóta pletykált összehajtható okostelefon leleplezése, ami többek szerint is „Galaxy X” néven érkezhet majd valamikor a jövő év során.

A gyártó koreai oldalán élesítették ugyanis egy Galaxy X nevű mobil support oldalát, ami arra utal, hogy már lázasan készülhetnek az új eszköz bejelentésére. A szakértők szerint természetesen ez nem volt szándékos, bakiból vált láthatóvá az aloldal.

A holland Mobiel Kopen oldal szerint a weboldalon olvasható modell számának (SM-G888N0) végződése minden bizonnyal arra utal, hogy csak Dél-Koreában fogják árusítani, eleinte legalábbis biztosan.

A hírek azután érkeztek, hogy a Lets Go Digital közzétett néhány olyan tervet, amiket a Samsung nyújtott be a koreai szabványügyi hivatalnak, és ugyanazon modellszámhoz kapcsolódnak, ami az élesített support oldalon is olvasható.

A képek alapján a Galaxy X egy összehajtható telefon lesz, méghozzákét kijelzőpanellel felszerelve, melyek közül az egyik hajlékony, és a Microsoft Surface Bookoknál alkalmazott zsanéros megoldást használja.

Forrás: Dél-Koreai Szabványügyi Hivatal

A cég mobilos ágának elnöke idén beszélt arról sejtelmesen, hogy 2018-ban tényleg jöhet az összehajtható mobil, de egyben arról is beszélt, hogy még számos problémát kell megoldaniuk, mire gyártásba kerülhet egy ilyen modell.

Azért sem olyan nagy titok mindez, mert már tavaly levédették egy hajlékony OLED kijelzős mobil ötletét, idén januárban pedig a The Korea Herald értesülése szerint a cég elkészítette egy olyan héthüvelykes táblagép prototípusát, ami összehajtható. Többen is azt tartják valószínűnek, hogy a Samsung a januári CES-en mutathatja meg végre a Galaxy X-et, és a mobil mellett egy tabletet is kiadnak majd.

A kínaiak már jövőre berúgnák az összehajtható okostelefonok piacát
A Huawei is ilyen készüléken dolgozik a Samsung és az Apple mellett, elsők lesznek, állítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik