Mobil

Ez a mobil kap először szinte törhetetlen üveget

Nemrég írtunk róla, hogy a Corning bemutatta a Gorilla Glass üveg legújabb, hatos számú változatát, ami az üveggyártó állítása szerint kétszer ellenállóbb elődjénél. Ez az az üvegtípus, ami szinte majdnem minden mai okostelefon kijelzőjét védi.

A bejelentéskor még annyit lehetett tudni, hogy a Gorilla Glass 6-ot már megkapták a partnerek, és hogy az év második felében érkező csúcsmobilokat már ez védheti. Többen is úgy sejtették, hogy a szeptemberben bemutatkozó új iPhone-okra kerülnek fel elsőként.

Forrás: AFP

A legújabb információk szerint viszont nem így lesz, a kínai Oppo modelljén foghatunk kezünkbe először szuperszívós hatos Gorilla-üveget, ezt maga a cég vezérigazgatója jelentette be. Hogy pontosan melyiken, azt még nem tudni, mivel hamarosan az Oppo F9, F9 Pro és az R17 modellek is bemutatkozhatnak.

A hatodik generációs üvegtechnológiát újfajta kémiai eljárásokkal erősítették meg, és nagyobb tömörítést is sikerült elérni. Laboratóriumi tesztek során egy méter magasságból dobálták az anyagot durva felületekre, és az eredmények szerint  átlagosan 15 ilyen erős leejtést bír ki.

A Gorilla Glass 5-nél 11 volt ez a szám, ami azt jelenti, hogy egy lényegesebben ellenállóbb üveget sikerült készíteni. A Corning elmondása szerint karcállóság és más jellemzők terén viszont hasonlóan ellenálló, mint az előző matéria.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik