Mobil

Három hónapja kapható, és viszik, mint a cukrot

A Huawei nemrég még azt nyilatkozta, hogy céljuk idén 200 millió okostelefont eladni, nemrég pedig egészen impozáns számokat közöltek a P20 szériával kapcsolatban. A P20 eszközökből eddig több mint 6 millió kelt el, ebbe beletartoznak az alapmodellen túl a P20 Lite és a P20 Pro modellek is. Kevin Ho, a Huawei mobileszközökért felelős részlegének elnöke azt is hozzátette, hogy ez 81 százalékkal több, mint amennyit tavaly eladtak a modell elődjéből.

A P10-ből ugyanennyi idő alatt tavaly 3,3 millió darab talált gazdára. Ennél részletesebb információkat nem közöltek, így az nem derült ki, hogy pontosan melyik változat aratta a legnagyobb sikert.

A P20 Lite. Fotó: 24.hu

Májusban írtuk meg, hogy Magyarországon is népszerű az eszköz: a P20 és P20 Pro készülékekből az értékesítés első két hónapjában 76 százalékkal többet adott el a vállalat a tavaly áprilisban bemutatott P10 modelljeihez képest.

A Huawei szerint a korábbi szériához képest akár kétszer annyi készülék is gazdára találhat P20 sorozat termékeiből, ami így a gyártó valaha volt legnépszerűbb készülékcsaládjává válhat.

A magyar vásárlók körében a P20-nál csak a P20 Pro népszerűbb, ami a világ első olyan okostelefonja, amelyet tripla hátlapi kamerával szereltek fel. A P20 Pro-ból az új „Twilight” fantázianevű – alkonyati fényviszonyokat idéző színű – verziót keresik a legtöbben.

Ezt a telefont imádják most nagyon a magyarok
A Huawei P20 sorozat minden várakozást túlteljesít a magyar piacon.

A sencseni gyártónak persze még van pár trükk a tarsolyában, az év második felében mutatkozhat be a Huawei Mate 20, ami a források szerint egy héthüvelykes panellel felszerelt valódi tepsi lesz.

A Huawei P20 Próról készült tesztünket itt olvashatja:

Az új Huawei P20 csúcsmobilon csak egy sík felület fog ki
Rendkívül erős, pofásan néz ki és gyönyörűen fotóz, csak éppen mindenhonnan lecsúszik a kínai gyártó új telefonja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik