Mobil
Couple using wireless devices at home

A magyarok 67%-a már mobilon netezik

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2018. 05. 16. 14:14

A legfrissebb Connected Consumer Study felmérés szerint már a magyar lakosság 65 százaléka rendelkezik okostelefonnal. Az eszköz elterjedésével gyökerestül megváltoztak az internetezési szokásaink is, hiszen menet közben most már nem csak információt keresünk, vagy videót nézünk, hanem egyre gyakrabban vásárolunk is.
Korábban a témában:

A Google megbízásából a Kantar TNS, 2017-ben is elkészítette a Connected Consumer Studyt, ami internet- és mobilhasználati szokásokat mért fel. A tanulmány elkészítéséhez összesen 79 000 embert kérdeztek meg 63 országból , ami több mint 2 millió percnyi interjú anyag feldolgozását jelentette.

Annak ellenére, hogy az okostelefonok 20 éve kerültek piacra, 2017-re annyira elterjedtek, hogy a felmérésben szereplő mind a 63 országban meghaladta az 50%-ot a mobilról internetezők aránya.

A tanulmány szerint globálisan átlagosan az emberek 76%-a mobil eszközről netezik. Az egyes országok között jelentős különbség látható: míg Szaúd-Arábiában 96%-os, Ukrajnában 51%, Magyarországon 67%-os volt ez az arány. Emellett a 63 országból 62-ben mondták azt a megkérdezettek, hogy ha internetezni szeretnének, akkor gyakrabban fordulnak a mobiljukhoz, mint az asztali számítógépükhöz.

Magyarországon 2017-ben a helyi lakosság 81%-a használja az internetet magáncélra. Ez néhány százalékkal magasabb, mint a 77%-os globális átlag. Az adatokból az is látható, hogy a magyarországi internethasználók 89%-a napi szinten megy fel a világhálóra.

Az eszközök terén is történt változás: a tavalyi év folyamán a magyar lakosságnak átlagosan 2.5 csatlakoztatott eszköze volt, és az okostelefonok tekintetében is jelentős a növekedés. Míg 2013-ban a lakosság mindössze 34,3%-a rendelkezett okostelefonnal, addig ez 2017-ben már 65%-os volt.

A számok azt mutatják, hogy a legkülönbözőbb korosztályok hasonlóan nagy arányban veszik igénybe a világhálót. Az internetezők 45%-át teszi ki a 45 év feletti korosztály. Valamint szintén érdekes megemlíteni, hogy az 55 év feletti internetezők 43%-a mobilkészülékről megy fel a világhálóra.

Birkás Péter korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

FRANCE. PARIS (75) BELLEVILLE-MENILMONTANT. METRO
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.