Mobil

Kiderült, mikor jön a Huawei 5G-s mobilja

Ugyan a kereskedelmi 5G-hálózatok még nincsenek működésben, de a Huawei már most megerősítette, hogy egy 5G-s mobilon dolgoznak, amit jövőre fognak piacra dobni.

A dátummal kapcsolatban a harmadik negyedévet emlegeti Anshel Sag elemző, aki a gyártó éves, elemzőknek szánt eseményén csípte el az infót. Ez az időszak éppen július és szeptember közé esik, vélhetően ekkor mutathatják meg a Huawei Mate 30-at (vagy aminek majd nevezni fogják a következő Mate-szériás csúcsmobilt).

Hogy mindez valósággá váljon, a kínaiak saját, házon belül fejlesztett 5G-s mobilhálózati chipkészletet fognak használni, de vélhetően nem a februári Mobil Világkongresszuson bemutatott Balong 5G01 nevű hardvert, mivel azt önvezető autókhoz, mobilos hotspotokhoz tervezték. A cég egyelőre még csak dolgozik azon a készleten, amit okostelefonba is be lehet építeni, vélhetően ezt a komponenst is csak a „Mate 30” leleplezésekor mutathatják meg.

A HUAWEI ÁLTAL ELKÉPZELT JÖVŐ

Richard Yu, a Huawei Fogyasztói Üzletágának vezetője szerint az 5G technológia a következő lépés afelé, hogy egy olyan világban élhessünk, ahol az emberek, járművek, otthonok és készülékek teljes összeköttetésben állnak egymással, hallhattuk még februárban a mobilkiállításon.

Yu kiemelte, a vállalat elkötelezett a jövő technológiáinak támogatása iránt: „Célunk, hogy egy érett 5G ökoszisztémát alakítsunk ki, az összekapcsolt járművektől és okosotthonoktól kezdve az AR /VR-ig vagy a hologramvideókig, annak érdekében, hogy fogyasztóink élvezhessék egy valóban összeköttetett világ előnyeit, ami megváltoztatja, hogyan kommunikálunk egymással és osztunk meg dolgokat”, tette hozzá.

A kínaiak hozzák el mobiljainkba a szupergyors internetet
A Huawei bemutatta a világ első 5G chipjét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik