Az amerikai Szövetségi Távközlési Bizottságnak benyújtott egyik dokumentumból derült ki, hogyan fest az aranyszínű iPhone X, amit egyelőre még nem adott ki az Apple – és kérdéses, hogy fogja-e egyáltalán.
A képeken tisztán látható, hogy a mobil üveggel bevont hátlapja abban a finom rózsaszínes-aranyos árnyalatban pompázik, amiben a tavaly szeptemberben kiadott iPhone 8 és iPhone 8 Plus is, sőt a készülék rozsdamentes acélból készült élei is aranyozottak.
Elsőként a MacRumors szúrta ki a képeket, amik már nyilvánosan elérhetőek bárki számára, mivel a szeptemberi benyújtástól számított 180 napos titoktartási periódus lejárt.
Már a tavalyi mobilbejelentés előtt pletykálták, hogy az iPhone X-ből lesz arany változat, de az Apple végül csak az asztroszürke és ezüst változatot tette elérhetővé.
Elemzők úgy vélik, hogy végül azért nem sikerült piacra dobni arany árnyalatban is a modellt, mert a gyártás során a cég nem várt nehézségekkel szembesült, így könnyen lehet, hogy leghamarabb végül csak a következő almás csúcsmobilt láthatjuk ilyen színben – vagy később az iPhone X egy speciális kiadásaként.