Mobil

Könnyfakasztó kisfilmet készített az Apple

Február 16-án köszönt be Kínában az újév, ekkor veszi kezdetét a Kutya éve, amire minden márka igyekszik felhúzni valamilyen marketinget, és ebből természetesen az Apple sem maradhatott ki. Az almás cég mostanra időzített reklámfilmje ugyanakkor nem egy hagyományos hirdetés: egyrészt kifejezetten hosszú, több mint hét perc, valós történeten alapszik, ráadásul

nem tűnik fel benne a vállalat egyetlen terméke sem.

A videóban elmesélt sztori főszereplője egy nő, aki Kína egyik leghosszabb vasútvonalán dolgozik kalauzként, és a hatnapos utak miatt csak ritkán látja a fiát, és az újévet sem tölthetik együtt a munka miatt. Főhősnőnk nővére viszont úgy dönt, hogy aznap kiviszi a fiút az egyik vasútállomásra, ahol mindössze három perc áll a rendelkezésükre, amit együtt tölthetnek.

A Három perc című videó elméletben az iPhone X-et hivatott reklámozni, a készüléknek viszont mindössze annyi köze van a kisfilmhez, hogy a rendezést és az operatőri munkát vállaló – profi filmes – Peter Chan az egészet az Apple csúcstelefonjával rögzítette.

A szomorkás hangulatú, a szigorú anyát, és az őt lenyűgözni vágyó kisfiút bemutató történet egyértelműen a rohanó idő értékére koncentrál, és a videó üzenete is az, hogy a családi összejövetelek minden percét érdemes megörökíteni – az egészen megható reklám persze azt sugallja, hogy erre a feladatra az iPhone X-nél semmi nem alkalmasabb. Hogy ez a nézőket mennyire fogja vásárlásra ösztönözni, az kérdéses, mindenesetre az Apple videója megtalálta a közönségét, hiszen az Adweek jelentése szerint a kisfilmet már 68 milliónál is többen látták Kínában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik