Mobil

Az Apple már nem bízik az iPhone X-ben

Nemrégiben arról számoltunk be, hogy a kifejezetten hiteles értesüléseiről híres Ming-cse Kuo, a KGI Securities elemzője azt jósolta, hogy a kereslet stagnálása miatt az Apple még azelőtt leállítja a legújabb készülékének gyártását, hogy az megérné az első szülinapját.

Ezzel most némileg egybecseng, hogy a Reuters a japán Nikkei információra hivatkozva azt írja, hogy az Apple értesítette a beszállítóit, hogy a korábban tervezetthez képest erősen visszavágják a célszámokat. Ennek értelmében 2018 első negyedévére megfelezték az iPhone X gyártását, és mostantól mindössze húsz millió készülék elkészítésére lesz szükség.

Az iPhone X nem éri meg az első szülinapját
A kereslet stagnálása miatt hamarabb nyugdíjba vonulhat az Apple csúcstelefonja.

Habár az iPhone X eladásai jónak bizonyultak az ünnepi szezonban, a meglehetősen fontos piacnak számító Kínában egyáltalán nem olyan népszerű az okostelefon, mint kellene, így az elemző előrejelzései szerint az almás cég már a nyáron le fogja állítani a készülék gyártását. Ezzel a lépéssel az Apple nem követné azt a trendet, hogy a hagyományosan ősszel érkező új modellek mellett olcsóbban beszerezhető lesz az iPhone X, hanem egyszerűen a készletek kifogyása után kikerül a kínálatból a 2017-es telefon.

Ugyan a most napvilágra került döntés még nem feltétlenül jelzi azt, hogy Min-cse Kuo előrejelzései beválnak, viszont a gyártás visszavágása ebbe az irányba mutat, és amennyiben a következő negyedévben tovább csökken az érdeklődés az Apple csúcstelefonja iránt, akkor tényleg előfordulhat, hogy még az első szülinap előtt leállítják az iPhone X gyártását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik