Mobil

Leírni is durva: öt kamera kerülhet a Nokia új mobiljára

Néhány telefonról már elmondható, hogy nem csak a hátlapon, de az előlapon is duálkamera-rendszerrel dolgozik, így egyre több “négykamerás mobil” kerül piacra. Ilyen például az Asus Zenfone 4, a Samsung Galaxy A8, vagy a Sony Xperia XA2 Ultra, idén ez egyre inkább jellemző trenddé válik.

A kínai Baidu-n napvilágra került pletykák szerint a Nokia nem négy, hanem öt kamerával indulna harcba, egy jövőbeli készülékükön hét kameralyuk lesz majd, öt a lencséknek, kettő a LED-es villanóknak, árulta el egy magát belsős forrásnak kiadó felhasználó.

Azt még nem tudni, hogy pontosan miként oszlanak majd el a komponensek és mi is lesz a szerepük, de sejthetően három kamera a hátlapra, míg kettő az előlapra kerül. Még az is kérdéses, hogy a Nokia 9 néven emlegetett mobilról beszél-e a szivárogtató, vagy már egy következő készülékről van szó.

Mindenesetre még azt is hozzátette, hogy a telefon az erőteljes Snapdragon 845 chipsetet is megkaphatja, ami a legtöbb idei felső kategóriás mobilban is dolgozik.

Többet valószínűleg a februári Mobil Világkongresszuson tudunk meg, a gyártó nagy eséllyel több modellt is kivisz majd a világ legnagyobb mobilos eseményére.

Ámulni fogunk, mit tudnak majd 2018 okostelefonjai
Három, de inkább négy kamera, összehajtható kialakítás, még több animoji és kiterjesztett valóság - ezekkel készülnek idén a mobilgyártók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik