Mobil

Megkötötte az év üzletét az Apple

Megvásárolta az Apple a Shazamot, a népszerű zenefelismerő applikációt, írja a Business Insider.

Az üzletet mindkét cég megerősítette helyi idő szerint hétfőn reggel.

Az App Store elindítása óta a Shazam folyamatosan az egyik legnépszerűbb alkalmazás volt iOS-en, több százmillióan használták világszerte több platformon is

– nyilatkozott a lapnak az Apple szóvivője.

Fotó: Europress/Daniel Bockwoldt/dpa

Bár a vásárlási árat nem közölték, a Business Insider úgy értesült, hogy körülbelül 400 millió dollárt fizetett a Shazamért az Apple, ami jóval kevesebb, mint az app egymilliárd dolláros értéke.

A Shazam az Apple legnagyobb beruházása idén és a cég eddigi legnagyobb vétele is egy zeneközpontú céghez, a Beatshez köthető, amihez 2014-ben hárommilliárd dollárért jutottak hozzá.

A lap szerint egyébként az Apple-nek azért volt égető szüksége az alkalmazásra, mert a Google is kifejlesztett egyet magának és nem akartak lemaradni.

Ha ez igaz, akkor nagyon örülni fognak az iPhone-osok
Végre nagyobb aksit kapnak a 2018-as modellek.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Josh Edelson

Ajánlott videó

Olvasói sztorik