Mobil

A Samsung már labdába sem tud rúgni Kínában

Kína egy nagyon furcsa piac, főleg, ha a mobiltelefonokról van szó, hiszen egy telefongyártó úgy is beverekedheti magát a világ legtöbb készülékét értékesítő óriásai közé, hogy egyetlen mobilt sem értékesít a Kínai Népköztársaság határain kívül, ráadásul korábban teljesen ismeretlen cégek is az élbolyba robbanhatnak, szinte a semmiből, csupán a kínai értékesítéseknek köszönhetően.

A HUAWEINEK BEZZEG NEM KELL AGGÓDNIA – Forrás: 24.hu

A Kantar Wordpanel legújabb elemzése szerint az óriási kínai piac 91%-át jelenleg öt cég uralja, méghozzá a Huawei, a Xiaomi, az Apple, a Vivo és a világ többi részén jobbára ismeretlen Oppo. Ez komoly ugrás a tavalyi év hasonló időszakához képest, ugyanis 2016-ban ez az öt vállalat még csak a kínai piac „mindössze” 79 százalékát tudta lefedni, mostanra viszont az olyan gyártók, mint a ZTE, a Meizu és a Lenovo kezdik teljesen elveszteni a korábbi bázisukat.

Az öt óriás között még a világszinten vezetőnek számító Samsung sem képes labdába rúgni, ugyanis ha hinni lehet a Kantar Worldpanel jelentésének, akkor a cég részesedése mindössze 2,2 százalék, és az elemzők további csökkenést jósolnak a dél-koreai gyártó számára.

A piacot uraló vállalatok közül az Oppo és a Vivo olyan elmaradott területeken hódít, ahol még normális internet sincs, a Xiaomi az online értékesítéseket uralja, a Huawei főleg Kína urbanizált területein népszerű, az Apple pedig képes volt betörni a prémium kategóriába: főleg a felső tízezer köreiben sikeres, amiben közre játszhatott a minden korábbinál drágább iPhone X megjelenése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik