Mobil

Soha senki nem költött el ennyi pénzt mobilon

Az összeg 285 millió forint, a megvásárolt termék pedig egy gyönyörű Aston Martin.

Ha az ember árverésre, aukciókra gondol, akkor egy nagy terem ugrik be, ahol jól öltözött emberek ülnek rezzenéstelen arccal, akik rövid idő alatt rengeteg pénzt költenek el. Úgy tűnik, hogy ezt a világot is elérte a modernizáció, hiszen egy brit aukciós ház szállította a világ eddigi legnagyobb értékű, mobilos, illetve közösségi média rendszereken végrehajtott árverését.

Aston Martin gombnyomásra

Az autókra szakosodott Coys egy social média felületen hirdetett meg egy autót árverésre, amit egy ismeretlen vevő az Appe Pay segítségével 825 ezer fontért le is ütött. Ez a forintra átszámítva 285 millió forintos tranzakció a jelenleg ismert legnagyobb összeg, amit alkalmazáson belüli vásárlás során kifizettek, és persze az Apple Pay maga sem bonyolított még ilyen mértékű forgalmat egyetlen alkalommal sem.

A rekordoknak és az elsőségeknek még mindig nincs vége: a Coxy szerint ez volt az első árverésen meghirdetett autó, ami a közösségi média segítségével kelt el.

Az autó egy 1964-es Aston Martin DB, ami a klasszikus járművek kedvelőinek nagyon is ismerős lehet, a filmrajongók pedig a James Bond sorozat Skyfall epizódjában találkozhattak vele. Egy ezüstszínű, belül vörös bőrrel borított modellről van szó, amit az értékesítés előtt teljes körűen (motor, felfüggesztés, váltó, stb.) felújítottak. Olyan nagyon sok munka azért nem lehetett vele, mert az autó a munkálatok előtt 20 éven át garázsban állt, senki sem használta.

coys_aston_martin

Vakmerő vállalkozásnak tűnik egy virtuális térben elégetni közel 300 millió forintot, de a vevő korábban, a Párizsi Autószalon valószínűleg közelebbről is megnézhette az Aston Martint, és csak azután nyomott rá a „Buy Now” gombra. A Coys vezető szerint tudnia kellett, hogy többen is érdeklődnek az autó iránt, így biztosra ment, amivel két másik gyűjtőt is megelőzött.

Ez is közösségi, csak egy kicsit másként

Az adásvételnek egy nem túlságosan ismert közösségi oldal, a Vero adott teret, ami tavaly indult, és egyelőre csak iOS készülékekre érhető el. Alapjaiban ugyanazt nyújtja, mint a többi hasonló szolgáltatás (filmek, képek, zenék, gondolatok megosztása), így újítást inkább az ismerősök kezelésében szeretne hozni. Ezt a Google+ kör rendszeréhez hasonlóan oldották meg, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tartalmakat az ismerősök három szintjével (közeli barátok, barátok, ismerősök) lehet megosztani, ami a lehető legegyszerűbben történik.

A Coys vezetősége ebben az ingyenes, és teljesen reklámmentes alkalmazásban látta meg a fantáziát, így a frissen eladott modellen kívül még két másik autót lehet itt megvásárolni. Az egyik egy 800 ezer fontért kínált Ferrari Daytona, a másik pedig egy Ferrari Dino 246, ami 400 ezer fontért megy. Szabad a vásár!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik