Mobil

Hiánypótló: itt a mobillal vezérelhető gyertya

Ha valami hiányzott eddig a háztartásból, akkor az mindenképpen az okostelefonnal meggyújtható, és eloltható gyertya. Mert ezzel garantált a hódítás!

Szegény Prométheusz nehéz helyzetben volt, mert neki titkosszolgálati módszerekkel kellett lopnia a tüzet az istenektől, aztán jól meg is bűnhődött érte, ám a modern embernek egyszerűbb a helyzete, hiszen ott van a LuDela nevű okosság, ami nem más, mint egy okostelefonról működtethető gyertya.

A LuDela maga a csoda, legalábbis az ókorból szemlélve mindenképpen, hiszen micsoda varázslat az, hogy telefonról tudunk tüzet csiholni, és eloltani úgy, hogy közben mindvégig megmarad a meghitt hangulat. Mindez egyébként 99 dollárba, tehát nagyjából 27.000 forintba kerül, amiből maga a gyertya az újratölthető betéttel olyan 8 dollár körül fogyaszt, ami alig több, mint 2.100 forint.

És ezért a pénzért akár 30 órányi világítást is kapunk, amit ha leosztunk napi 3 órányi romantikázásra, akkor azt kapjuk, hogy akár 10 napig is gyertyázhatunk egyetlen feltöltéssel. Maga a működés egyébként nem bonyolult, hiszen Bluetooth segítségével történik a gyertyagyújtás és az eloltás is, egy alkalmazáson keresztül, amiről Prométheusz például álmodni sem mert volna.

És a legszebb az, hogy ha több gyertyát vásárolunk, akkor ezeket egyetlen hálózaton keresztül is működésre bírhatjuk, illetve elolthatjuk, sőt, akár időzítőt is beállíthatunk, ha úri kedvünk úgy tartja. Sőt, a beépített közelségi szenzornak köszönhetően a gyertyák akár úgy is meggyulladhatnak, hogy közben mi semmihez nem nyúlunk, és ha valami, akkor ez igazán meggyőzi majd a partnerünket, hogy csak velünk vállalható a női princípium. Akik most megrendelik, akár már 2017-ben a kezeik közé kaphatják, csak ne felejtsék el feltölteni!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik