Nem tudnék olyan mobilmárkát említeni, amelyik olyan beszédes névvel rendelkezne, mint a Honor. Ok, az Apple végül is ide sorolható, de ott a történelmi háttér és a név mögött szándék teljesen más volt. A Honor a Huawei gyermeke, azé a kínai gyártóé, amely aprólékos, kitartó munkával szépen lassan odaért a harmadik helyre a Samsung és az Apple mögé.
Ez úgy is sikerült, hogy a név Kínán kívül sokáig idegennek hatott, éppen ezért a vállalat hatalmas erőfeszítéseket tett azért, hogy értsük, tudjuk, felfogjuk, hogy mi az a Huawei. E stratégia része a Honor nevű almárka elindítása, ami mostanra elért a 8-cas kiadáshoz és egyre inkább úgy tűnik, hogy a kísérlet sikerült: van keresnivalója egy alacsony(abb) árral dolgozó, a dizájnt fókuszban tartó, és elsősorban a fiatal közönségnek kínált mobilnak.
A formaterv eddig is fontos eleme volt az okostelefonoknak, mostanra viszont eljutottunk oda, hogy egy-egy különlegesebb megoldás nélkül nem is nagyon érdemes megjelenni a piacon. A mai mobilokat uraló formanyelvet az Apple és a Samsung diktálja, még akkor is, ha a Honor tervezői ezért most legszívesebben életfogytig tartó mobil összeszerelésre ítélnének engem.
A széleken hajlított kijelző, az üvegfelületek standard felszereltségei a csúcsközeli készülékeknek, a Honor 8 pedig hibátlanul mondja fel ezt a leckét. A hátlap egy 15 rétegből „összehegesztett”, speciális üveg felület, ami ettől ellenálló a karcoknak, viszont ezzel együtt annyira csúszós lett, hogy életveszély bárhova is letenni. Legutóbb a Nexus 4-em volt olyan, hogy képes volt a teljesen vízszintes asztallapról is lemászni és leesni a földre.
A Honor 8 ezt párszor eljátszotta velem, de a sima felületek a kezelést sem könnyítik meg, szokni kell.
Ez persze egy erősen szubjektív fogalom, de minden esetben feltűnést keltett a nálam lévő zafírkék darab. A legömbölyített sarkok, az iPhone-ra hajazó alsó hangszóró rács, a fém és üveg kombinációja, a fényes felületek valóban impozáns látványt adnak, amit még a hátlapon éktelenkedő ujjlenyomatok sem tudnak elrontani.
Az összeszerelés hibátlan, a hátlap és így az akku persze nem le- és kivehető, éppen ezért a SIM kártyát (kettőt is képes kezelni) a baloldalon lévő kis ajtó kipattintásával cserélhető. Két dolog tűnik még fontosnak és különlegesnek a Honor 8 testén: a felső szélen található infravörös érzékelő, amivel az otthoni kütyük vezérelhetők, illetve az ujjlenyomat-olvasó, ami az egyik legjobban sikerült darab a piacon.
A Honor 8 szenzora mindkettőt tudja, valóban egyetlen pillanat alatt feloldja a telefont (hivatalosan ez 0,4 mp) és eddig egyetlen alkalommal sem hibázott. De a hátlapon lévő, kör alakú kis gomb nyomásra is érzékeny, amit a mérnökök igyekeztek is kihasználni plusz lehetőségekkel. Így a megnyomásával fotót lehet készíteni, hívást lehet fogadni, vagy éppen a riasztást leállítani.
De rendeltek mellé egy úgynevezett lapozási gesztust is, ami azt jelenti, hogy a lesimításával előhozható az Android értesítési felülete, ami jól hangzik, de a gyakorlatban csak problémát okozott, mivel sokszor véletlenül hozzáértem és akkor is megjelent a notification sáv, amikor nem szeretettem volna. Lehet a gombbal még a fotókat lapozgatni, ami király, ennél már csak a weboldalak görgetésének lehetősége lenne még jobb.
A Honor 8 abszolút közép- és fénypontja a dupla objektíves kamera, amit az anyacég P9-ével ellentétben nem Leica fémjelez, de ettől még kiváló képeket készít. A két, egyenként 12 megapixeles kamera közül az egyik monokróm, a másik színes fotókat lő, amitől a végeredmény még szebb lesz a Huawei szerint. Ennek hatékonyságát nehéz azért megállapítani, az biztos, hogy a fotók színhelyesek, -gazdagok, az optika jól kezelte a trükkös fényviszonyokat is, az exponálás pedig valóban egyetlen szempillantás alatt megtörtént.
A Honor 8 kameraszoftvere tökéletes: jobbról húzhatóak elő a beállítások, ahol olyanokkal lehet babrálni, mint a mosolyfelvétel, vagy az objektumkövetés. Balról csúszik a képbe a felvételi módok listája, ahol minden van, ami manapság elvárt: panoráma, HDR, Time-lapse, lassított felvétel, valamint Talán a 4k videó az, amit hiányolhat az ember, ami a körítést nézve azért befért volna – így marad az 1080p 60 fps mellett.
Az Android egyik nagy előnye, hogy szabadon variálható, testre szabható, így a Huawei EMUI kezelőfelületéről akár nincs is értelme beszélni. Annyiban azonban mégis van, hogy ha már van külön márka, üzenet, jelszavak, akkor ahhoz talán dukálna egy saját szoftveres felület, hiszen a Huawei mobilokról ismert, illetve kölcsönzött megoldások újra felhasználása nem vet annyira jó fényt a még mindig nagyon fiatal Honor brandre.
A teljesítménnyel nem volt semmiféle gondom, a gyártó saját fejlesztésű HiSilicon Kirin 950 chipsete és az abban dolgozó nyolcmagos processzor szépen, akadások nélkül tette a dolgát. Ehhez persze a 4 GB RAM is hozzáteszi a magáét, ami így tökéletesen elegendő a full HD felbontású, 5,2 colos kijelző meghajtásához.
Merthogy ott van még például a gyorstöltő funkció, a papíron elég erős, 3000 mAh-s akku, a Type-C USB port, a microSD bővíthetőség, az NFC, a fejlett WiFi megoldások, és persze a dizájn, ami elsősorban hatni fog a vásárlókra.
A Honor eddig is ismert volt a visszafogott árairól, ami most is működik, bár a tudásnak megfelelően egy kicsit azért magasabb szegmensbe került a Honor 8. A 32 gigabájtos verzió 140, a 64 GB-os pedig 150 ezer forintért kerül a boltokba – az utóbbi esetében válaszható a rozé arany kivitel is, egyebekben fekete, fehér, és az itt tesztelt kék verziók adottak. Nem éri el a lélektani 150 ezret, messze van a másik jelentős, 100 ezres határtól, és nem is nagyon akad olyan szereplő, amelyik ezt a kombót tudná.
Jó úton jár a Huawei a Honorral, megtalálták a tudás, ár, forma olyan kombinációját, ami másnak eddig nem nagyon sikerült, és ez elég nagy előnyt adhat nekik a közeljövőben.
