Mobil

Lehallgatás ellen: katonai szintű védelem bárkinek

Magyarországon nyitotta első boltját a Secfone: itt olyan megoldást vehet a telefonjába, amivel teljesen titokban beszélhet. Persze, ha nem iPhone-ja van, az ugyanis kezelhetetlenül pletykás készülék.

Az ötlet 2003-as, a szabadalom 2005-ös, és 2009-től világszerte vásárolják hadseregek, kormányok és ki tudja, még milyen szervezetek. Egy magyar találmányról van szó, amely MVCN névre hallgat, és a Secfone működésének alapjául szolgál. Az ötletgazda Zelenák János abból az alkalomból mesélt az eddigi eredményekről, hogy Budapesten, a Mammut üzletházban megnyílt az első olyan bolt, ahol már “polgári személyek” is megvásárolhatják az eddig csak szigorúan katonai és kormányzati felhasználásra értékesített szolgáltatást.

De miről is van szó? Az egyszeri belépési díjért, valamint az adott konstrukciónak megfelelő havidíjért kapunk egy speciális microSD kártyát, amelyet a telefonba helyezve, valamint a mellékelt alkalmazást futtatva egy teljesen biztonságos telefonálási módszert aktiválunk. A Secfone hálózatán keresztül intézett hanghívások, valamint a csevegés és az adatküldés is teljesen lenyomozhatatlan, lehallgatni lehetetlen, és a rendszer feltörésére sincs módszer. A rendszer különlegessége épp ez utóbbi tulajdonság: egy szoftveres alapokra tervezett titkosítást tulajdonképpen mindig fel lehet törni, legfeljebb hihetetlen időbe és energiába kerül. A titkosításhoz használt kulcsok ugyanis nyilvánosak, vagy megszerezhetők, amelyek alapján már könnyen elkezdődhet a titkosító algoritmus visszafejtése.

A Secfone esetén azonban a kulcsok egy speciális apró chipen tárolódnak, amely az SD-kártyán található. Ebből pedig semmilyen szinten nem lehet kinyerni a kódot, a chip ugyanis a behatolás bármilyen formájára azzal válaszol, hogy működésképtelenné válik, ezáltal elfelejtve a kulcsot is.

Ha tehát adott egy cég felső vezetése, akik egymás között akarnak kíváncsi fülektől mentesen beszélni, csupán venniük kell egy-egy Secfone előfizetést, amelyhez mindenki kap egy saját hívószámot. Ezek után, ha a rendszeren belül beszélnek, vagy küldenek üzenetet, a kommunikáció “kifelé” teljesen láthatatlan és hallhatatlan. Mondhatnánk azt, hogy még maffiavezéreknek is kiváló (de persze nem mondunk ilyesmit), mivel még arra sem ad lehetőséget, hogy bárki (jelen példában az ügyészség) utólagosan visszahallgassa a beszélgetéseket. Ezek ugyanis egyáltalán nem tárolódnak sem a Secfone hiperbiztonságos svájci szerverén, sem máshol. Még az üzeneteket is be lehet úgy állítani, hogy a kémfilmekhez hasonlóan egy bizonyos idő után törlődjenek – ezután sem a külső, sem a fogadó félnél nem lesz semmi nyomuk.

A megoldás gyakorlatilag bármilyen közepes, vagy erősebb androidos telefonon működik. Igen, kedves cégvezetők, az újabb BlackBerry modelleken is. Viszont nem, kedves hipszter cégvezetők, iPhone-nal nem. És nem csak azért, mert az almás telefonokon nincs SD kártyahely, ezt elvben megoldotta a cég egy Bluetooth alapú áthidalással. Az iPhone belső felépítése azonban Zelenák János szerint sajnos olyan, hogy már önmagában is “fecsegős”, és több helyről feltörhető. Épp ezért a Secfone szakértői azt ajánlják, ha valaki igazán biztonságban akarja tudni titkos beszélgetéseit, mondjon le az almás készülékekről, vagy legalábbis legyen egy másodlagos, Secfone-nal védett telefonjuk, és a titkos beszélgetések idejére az iPhone-t hagyják legalább két szobával arrébb. Nem csoda, hogy a legnagyobb vezetők, például Obama, vagy Putyin egyaránt el van tiltva az iPhone használatától, az almás sebezhetőség Edward Snowden szivárogtatási botránya óta közismert.

Ha tehát valaki mostantól úgy akarja megbeszélni titkos ügyeit cégtársával, könyvelőjével, ügyvédjével (a többi opciót ismét hagyjuk), hogy száz százalékosan lehallgatásmentes megoldást keres, mostantól használhatja a tábornokok, titkosügynökök és elnökök katonai szintű “lehallgatástalanítóját”. Ha pedig valaki azt hiszi, hogy magyarokat úgysem szokás lehallgatni, itt egy példa a közelmúltból: Gattyán Györgynek a hírek szerint épp azután foglalták le a vagyona egy részét, hogy titkosszolgálati eszközökkel figyelték a kommunikációját. Persze nem gondoljuk, hogy olvasóinkra is épp milliárdokért figyelne oda a magyar, vagy valamilyen külföldi adóhatóság, de az ipari kémkedés, üzleti titkok megszerzése ugyanennyire fenyegethet bárkit.

A technológiáról bővebben a Secfone weboldalán lehet tájékozódni, ahol a megvásárolható konstrukciók árai mellett részletesen leírják a válaszokat a leggyakrabban feltett kérdésekre, és többek között a tesztekkel bizonyítva támogatott készülékek listája is megtalálható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik