Média

Korai volt a TV2 hírigazgatójának öröme

tv2 tények
tv2 tények

Múlt hét hétfőn közleményben ünnepelte a TV2 Csoport, hogy a Tények című műsora megverte az RTL Híradóját a közleményt megelőző hétvégén és pénteken. A közlemény hatalmas sikerről beszélt, és Kökény-Szalai Vivient, a TV2 hírigazgatóját is idézték:

Büszke vagyok a csapatomra!  Most már számokban is megmutatkozik annak a munkának az eredménye, amelyet két és fél évvel ezelőtt megkezdtünk.

Az öröm oka az volt, hogy amikor a legnagyobb különbség volt a csatornák között, a teljes lakosság (4+) körében június 22-én, pénteken 679 ezren kapcsoltak a Tényekre, míg az RTL Híradóra csak közel 532 ezren, illetve a TV2 által kommunikált 18-59-es korosztályban 15,3 százalékos közönségtábora volt a TV2-nek, míg az RTL Híradónak 13,2 százaléka, és 18-49-ben is 14 százalék volt a TV2 műsorának végeredménye az RTL 12 százalékával szemben.

RTL Híradó 164, TV2 Tények 17 megnyert este

Ma azonban az RTL Magyarország is kiadott egy közleményt, ami teljesen más megvilágításba helyezi, miért is örült ennyire a TV2 hírigazgatója egy hétvégi sikernek. A Nielsen Közönségmérés mérőműszeres adataira hivatkozva azt írják, hogy az idei év első félévében a TV2 mindössze az esték 9 százalékát nyerte meg a Tényekkel, míg az esték 91 százaléka az RTL Híradó győzelmét hozta a 18-49 éves korosztályban a  18 órakor kezdődő hírműsorok közötti versenyben.Az idei első félévben a 181 napból az RTL Híradó 164, míg a versenytárs Tények című műsora csupán 17 napon nyert. Hozzáteszik, a teljes lakosságot vizsgálva is hatalmas volt az RTL Klub fölénye, hiszen a megnyert napok számát tekintve kétharmados többséggel, egészen pontosan 68 százalékkal vezette az esti hírműsorok nézettségi versenyét (az RTL Híradó 123 napon, míg a konkurens 58 napon bizonyult nézettebbnek esti híradójával).

Megszűnik egy tévécsatorna Magyarországon
A Romance TV adását Romániában is megszüntetik július végén.

Az RTL Magyarország közölte azt is, hogy kiemelkedően jól teljesített a félév során a Híradót követő Fókusz is: az infotainment magazin főműsoridőben futó adásai 15,8 százalékos közönségarányt értek el a teljes lakosság körében, átlagosan 607 ezer néző választotta a hétköznap este élőben jelentkező műsort.

A médiavállalat jelezte továbbá, hogy csatornaszinten az év első hat hónapját vizsgálva az RTL Klub továbbra is piacvezető volt a 18-49-es korcsoportban mind a főműsoridő, mind a teljes nap tekintetében. A csatorna főműsoridős összesített közönségaránya 13 százalék volt, míg versenytársa csak 10,4 százalékot ért el, teljes napon az RTL Klub 9,6 százalékon zárt a konkurens 7,9 százalékával szemben. A portfóliók összehasonlításában is az RTL Magyarország végzett az első helyen. A 18-49-es korcsoport első féléves adatainak összesítéséből az látszik: az RTL Magyarország főműsoridős nézettsége 27,4 százalék volt, míg a versenytárs itt csak 23,1 százalékot ért el. A teljes napot vizsgálva az RTL Magyarország 23 százalékot ért el, míg a TV2 Csoport csatornái 20,9 százalékot.

A nyár általában átmeneti átrendeződést hoz

Bár az RTL-es közlemény ezt nem említi, közismert tévés piaci berkekben, hogy a Tények általában a nyár beálltával némi erősödést szokott tudni felmutatni, az RTL Híradó nézői ugyanis nagyobb arányban laknak nagyvárosban mint a Tények nézői, akik között több a kisvárosi és a falvakban élő. A nagyvárosi tévénézők pedig a nyár beköszöntével gyakrabban vannak távol a tévékészüléktől. Emellett a nagyobb sportesemények, jelenleg a futball-világbajnokság is megváltoztatja átmenetileg a nézői szokásokat. Valószínűleg ennek a jelenségnek örült a TV2, és ezt állította be a hírigazgató a Tények-csapat két és fél éves sikerének.

hungary, magyarország, térkép, média, hírek,
A falun élők a TV2-n csüngtek, a nagyvárosiak az RTL-nek hittek
A falvakban és kisebb városokban különösen népszerűek voltak Andy Vajna TV2-jének hírműsorai a választási kampányban, derül ki az általunk megszerzett regionális tévénézettségi adatokból.
Fehérvár Rádió
Felvásárolták a Fehérvár Rádiót
Az új tulajdonos Andy Vajna és a Rádió 1 közvetlen közeléből érkezett. A változás miatt egy velencei kereskedelmi rádiós frekvencia is Vajna Rádió 1 hálózatához kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik