Média

Más helyszínen is kikosarazták az ARC kiállítást

Idén februárban már beszámoltunk róla, hogy helyszíngondjai támadtak a már 18. alkalommal megrendezendő, idén az Unfake jegyében zajló ARC közéleti, pontosabban „közérzeti” plakátkiállításnak. Az évek óta megszokott és bevált, sokak által látogatott helyszínre, az Ötvenhatosok terére ugyanis a Városliget Zrt. elutasította a közterület-foglalási kérelmet, az ott zajló építkezésre hivatkozva.

A 17. ARC plakátkiállítás egyik pályázata. Fotó: Karancsi Rudolf, 24.hu

Időközben azonban a szervezők megkezdték több más helyszín-alternatíva felkutatását. Így bukkantak a közeli, a Koós Károly sétányról nyíló Konrad Adenauer sétányra (hivatalos nevén Konrad Adenauer út) Budapesten.

Bár ez a hely is az állami Városliget Zrt. kezelésében van, tettek egy próbát, hátha ezt a területet megkaphatják, hiszen a helyszínbejárás alapján úgy tapasztalták, hogy ez az Ötvenhatosok terén zajló építkezéstől viszonylag távol eső, és útburkolattal rendelkező terület alkalmas lehet a helyigényes kiállítás megrendezésére.

Levelet írtak a Városliget Zrt.-nek, amiben leírták, hogy a terület

  • szerintük szélessége és hossza alapján alkalmas méretű a kiállítás megvalósításához, másrészt az nem járna környezetterheléssel, zöldfelületet nem érintene
  • A Konrad Adenauer betonelemekkel lezárt, tehát építési, vagy egyéb forgalomtól elzárt terület (zsák utca egészen pontosan). Az ismertetett rekonstrukciós tervek alapján ugyan meg fog újulni ez a rész is keskenyebb útburkolattal, azonban ez nem ebben az évben, amikor a kiállítás szeptemberben néhány napig ott lenne.
  • A levél szerint az új alternatíva elfogadása a Városliget Zrt. számára is kommunikációs lehetőségekkel járna.

A Városliget Zrt. azonban újra kikosarazta a kiállítás szervezőit. A válaszlevélben ezt azzal magyarázzák, hogy számos helyen egyszerre zajlanak, illetve fognak zajlani a Liget Projekttel összefüggő, valamint a projekttől független rekonstrukciós és építési munkálatok is, ezek miatt az építési forgalom is megnövekedett a ligetben, a szokásosnál korlátozottabb a park befogadóképessége, és komoly feladat az is, hogy a különböző terep- és építési munkákhoz kapcsolódó munkagép forgalmat minél zavartalanabbul bonyolítsák le. A Városligetben épül a Néprajzi Múzeum új épülete, a napokban elkezdték a földmunkákat a leendő Dózsa György úti mélygarázs munkaterületén, emellett az Olof Palme Ház felújítása is folyik. Zajlanak továbbá az új gyermek sportpályák építési- és a Vakok Kertje felújítási munkálatai is. Ezzel párhuzamosan történnek meg a Dózsa György úti közvilágítási hálózatok kivitelezési munkálatai és a városligeti vízgerinc hálózatok kivitelezési munkálatai is, illetve a FŐTÁV Zrt. is gerincvezeték fektetési munkálatokat végez a liget területén.

A levélben azt írják a Városliget Zrt.-től, hogy értékelik, hogy a kiállítás szervezetői igyekeznek mindenki számára elfogadható megoldást találni, és megvizsgálták az általuk javasolt új helyszín lehetőségét is, de az említettek miatt, illetve egyéb rendezvények és ezek összehangolásának összetettsége miatt a Városliget Zrt. továbbra sem tud helyet adni a kiállításnak.

Bízunk benne, hogy megértéssel fogadják levelünket, hiszen rövidesen egy minden elemében megújult Városligetben találkozhatunk, ahol többek között lehetőség nyílik majd arra is, hogy ismét együttműködhessünk, és az ARC plakátkiállítás régi-új, ismert környezetében kaphasson helyet

– zárul a levél.

Az ARC kiállítás szervezői egyébként nem tesznek le róla ezután sem, hogy idén szeptemberben megrendezzék a kiállítást. Több más budapesti kerületben is próbálkoznak.

A kapcsolódó plakátpályázatukat egyébként már kiírták, július 10-ig várják a pályaműveket.

Városliget, Konrad Adenauer sétány
Városliget, Konrad Adenauer sétány

Borítókép: A tavalyi, 17. ARC plakátkiállítás egyik pályázata. Fotó: Karancsi Rudolf, 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik