Média

A Prezi egyik vezetője saját cégében folytatja

Faix Csaba (bal odalon) és Manhalter Dániel (jobbra)
Faix Csaba (bal odalon) és Manhalter Dániel (jobbra)

Saját cégére fókuszál a jövőben Faix Csaba, a Prezi eddigi nemzetközi kommunikációs vezetője – jelentette be közleményben az érintett, aki 2014 óta foglalkozott a magyar alapítású és 85 millió felhasználóval, 350 munkatárssal rendelkező startup európai és magyarországi kommunikációjával.

Faix nem távolodik el teljesen a Prezitől sem, mivel a Faix és üzlettársa tulajdonában lévő Prompt Medián keresztül továbbra is ő foglalkozik a Prezi magyarországi kommunikációjával, a nemzetközi kommunikáció azonban a Prezi San Franciscóban lévő központjába kerül.

Faix saját cége a Prompt Media, melyet Manhalter Dániellel közösen alapított, és amelyen már 2010 óta dolgoznak. A cég média- és kommunikációs tréningekkel, vállalati munkáltatói márkázási kampányok tervezésével, tanácsadással valamint filmgyártással foglalkozik. Az elmúlt években olyan cégek kommunikációját segítette mint a Telekom, a Sanofi, a Coca-Cola HBC, vagy éppen Deák Kristóf Oscar-kampánya.

Faix a Prezi és a Prompt Media előtt a TV2-nél volt riporter, míg Manhalter az RTL-nél. A csapat harmadik tagja Holló Márta, aki az ATV Híradójának egyik műsorvezetője, és aki korábban az RTL Klub Fókuszánál volt műsorvezető, majd a TV2-nek adott tanácsokat trénerként.

Az Echo Tv megújult stúdiója
Leváltották a főrendezőt Mészáros Lőrinc tévéjénél
Rudas Gábor főrendezőt tegnapi nappal váltotta le az Echo TV. A 24.hu értesülése szerint házon belül találták meg utódját.

Kiemelt kép: Faix Csaba (bal odalon) és Manhalter Dániel (jobbra) tulajdonosok. Fotó: Prompt Media

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik