Média

Besokallt Mészáros Lőrinc két újságírója

Távozik a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségébe került Mediaworks kiadóhoz tartozó Dunántúli Napló című megyei napilap két újságíró munkatársa – írja a hvg.hu, mely helyi beszámolókra hivatkozva hozzáteszi, hogy mindkettejük távozásához a kampányban tapasztalható nyomás és az is hozzájárulhatott, hogy egyikük megtagadta egy migránsozós cikk megírását. Állítólag a távozásuknak köze lehet ahhoz is, hogy a bama.hu-n folyó cigányozással sem tudnak értékközösséget vállalni.

A portál hozzátette, a két újságíró közül az egyik már alá is írta a felmondását, a másik két hétig egyelőre pihenőn, azaz szabadságon van, és hivatalosan egyelőre még visszavárnák az április 8-i országgyűlési választás után.

A médiát is elhagyják

A portálnak a meg nem nevezett két újságíró azt mondta, egyelőre zajlik a tárgyalás a távozásuk feltételeiről, addig pedig nem áll módjukban információkat adni a részletekről. Egyikük annyit mondott, nem szeretne mártír vagy példakép lenni, ő azért és addig írt újságot, amíg azt érezte, hogy az előre viszi a világot. Másikuk szerint az az út, amire a Mediaworks vidéki lapjai ráléptek, csak egy felé vezethet, azon pedig ő nem szeretne végigmenni. Egyikük sem mondta el, hol folytatja karrierjét a távozás után, de úgy tűnik, hogy 15 illetve 20 év után elhagyják a médiaszektort.

A hvg.hu felhívta a Dunántúli Naplót és a hozzá kapcsolódó online portált, a bama.hu-t főszerkesztő Fülöp Zoltánt is, de Fülöp nem akart semmit se mondani. A portál képernyőképekkel is igazolja, hogy a kormánypárti sajtótermékekhez hasonlóan Mészáros lapjaiban megszaporodtak a hivatkozás nélküli migránsozást folytató tartalmak, és nyílt rasszista üzenettel is találkozni lehet ezekben, illetve van cigányozás is.

Karas Monika, az NMHH és a Médiatanács elnöke. Fotó: MTI/Komka Péter

Kiemelt kép: Mészáros Lőrinc, a Dunántúli Naplót és a bama.hu-t is működtető Mediaworks tulajdonosa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik