Média
Hajós András és Sass Dani az Ide süss! műsorvezetőiként. Fotókredit: VIASAT/Labancz Viktória

Hajós András visszatér a képernyőre

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2018. 03. 06. 19:23

Korábban a témában:

Tavaly kénytelen volt elhalasztani a VIASAT3 csatorna a már szeptemberben beharangozott Ide Süss! című műsort, ahol Hajós András hosszú idő után visszatért volna a tévézéshez azután, hogy a műsorvezető otthagyta a TV2-n a Sztárban sztárt. Ma azonban a Viastot működtető Sony Pictures Television Networks bejelentette, hogy március 26-án 20 órakor most már tényleg debütál csatornáján Hajós András és Sass Dani műsorvezetésével az Ide süss! – Az ország nagy cukrászversenye című gasztro-reality.

A műsor a nagysikerű The Great British Bake Off formátum hazai adaptációja. Ebben amatőr cukrászok küzdenek majd egymással minden hétköznap a Baracskay Angéla profi cukrász, valamint Szabadfi Szabolcs, az ország pékje alkotta zsűri elismeréséért és az értékes főnyereményért, az évad végén járó 5 millió forintért.

A versenyzőknek adásról adásra egyre bonyolultabb kihívásokkal kell szembenézniük. Ma tették közzé a promóvideót is, amiből mindez jobban is kiderül.

A két műsorvezető közül Hajós András feladata az lesz, hogy a feszült helyzeteket egy-egy poénnal oldja.

Sosem gondoltam volna, hogy a gasztro média területére tévedek. Bár csak az egyik műsorvezető vagyok, azért izgultam eleinte, hogy mit keresek ebben a világban. Aztán megláttam az amatőr cukrász versenyzők szemében ugyanazt a csillogást, ami az én szememben is van, ha mondjuk zenéről van szó. Innentől átadtam magamat a dolognak, igyekeztem sokat tanulni, és szórakoztatni. Tapasztalt képernyősként egyébként úgy érzem, egy autóalkatrész vetélkedőben is megtalálnám a helyem, hiszen a lényeg minden műsorban az ember, az érzelmek. Szerintem nagyon vicces, aranyos, de közben izgalmas és gyönyörű látványvilágú műsort csináltunk. És végre teljesül az egyik álmom: a kedves nézők végre csorgó nyállal néznek majd engem

– jegyezte meg Hajós András.

A másik műsorvezető, Sass Dani feladata lesz, hogy ha kell bátorítsa, nyugtatgassa a versenyzőket egy-egy zsűri által megfogalmazott kritika után. Neki egyébként van már tapasztalata a gaszto-reality világban, de kamerák elé ilyen szerepben most először áll.

Mindig is vágytam rá, hogy műsorvezetőként kipróbálhassam magam. Persze volt bennem némi egészséges izgalom, ami csak tetéződött, amikor kiderült, hogy egy igazi profi, Hajós András lesz a műsorvezetőtársam. Mindennél jobban szerettem volna bizonyítani és azt, hogy Andrással jól működjünk együtt, mint műsorvezető-páros. A kezdeti izgalmak az első nap végére el is múltak, Andrással nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Mondhatom, hogy mára barátok lettünk. Kifejezetten szerettem az Ide süss!-ben, hogy ebben a formátumban a műsorvezető kicsit cinkostársa az amatőr cukrászoknak. Ha valamiben, ebben igazán számíthattak rám a versenyzők. Mivel álltam már a pult túlsó felén versenyzőként, én pontosan tudtam, hogy ők mit élnek meg ezekben a feszült pillanatokban, hogy mennyit számít egy-egy mosoly vagy bátorító szó nekik. Nagyon szerettem minden pillanatát a forgatásoknak. Hamar a szívemhez nőttek a versenyzők, így különösen nehéz volt a búcsú, mivel minden nap végén el kellett köszönnünk egy-egy amatőr cukrásztól

– mondta a műsorvezető.

Spíler 3 TV
Andy Vajna két új tévécsatornát indít
A nyáron elinduló új sportcsatornák, a Spíler 2 TV és a Spíler 3 TV román joghatóság alá tartoznak majd. A cél, hogy piacvezetővé váljon a TV2 Média Csoport.

Kiemelt kép: Hajós András és Sass Dani műsorvezetők. VIASAT/Labancz Viktória

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.