Média

Összezárnak Mészáros Lőrinc médiacégei

Mészáros Lőrinc és Tombor András 40 tévé és számos rádió reklámidejét értékesítő Atmediája összefog Mészáros Lőrinc Printimusával.

Bejelentette a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségében lévő, a mintegy 200 sajtótermék jogaival rendelkező Mediaworks médiavállalat leányvállalata, a Printimus, hogy stratégiai partnerségre lép az Atmediával. Ez utóbbi szintén a felcsúti polgármester már több mint 200 magyarországi cégből álló kaotikus céghálójának része, de tulajdonos benne Tombor András, a Habony Árpád hitelezőjeként elhíresült és tavaly óta a mandiner.hu tulajdonosaként is ismert kormányközeli üzletember, valamint egy Mangusta nevű cég is, amely összefüggésbe hozható Rákosi Tamás magyar milliárdossal, az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában lévő TV2 Zrt. igazgatósági tagjával, az IKO csoport résztulajdonosával is.

A mostani bejelentés azért érdekes, mert az Atmedia az egyik legnagyobb televíziós reklámértékesítő házzá fejlődött, körülbelül 40 Magyarországon működő tévécsatorna, köztük a TV2 és az állami MTVA tévécsatornáinak reklámidejének értékesítéséből termelik a nyereségüket. Ugyancsak érdekeltek a rádiós piacon, ahol számos helyi rádió, valamint az összes országos állami rádió, a Petőfi, a Bartók, a Kossuth és a Dankó reklámidejét ők árulják.

A velük partnerségre lépő másik fél, a Printimus a Mediaworks online és print sajtótermékein kívül a Lapcom és az Inform Média online felületeit is értékesíti. A Lapcom tavaly óta Andy Vajna kormánybiztos nevén van, az Inform Media pedig a Népszabadságot bezárató osztrák üzletember, Heinrich Pecináé, akit egyébként korábban bűnsegédként ítélt el az osztrák bíróság. A Lapcom és az Inform Media megyei lapokat jelentet meg, szóval e cégek sem kispályásak a magyar médiapiacon.

Budapest, 2018. január 18. A polgármesteri hivatal munkatársa kihelyezi az április 8-ai országgyűlési választás hirdetményét a Budavári Önkormányzat épületének ajtajára 2018. január 18-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Mészáros, Simicska és Matolcsy nemet mond a pártoknak
Míg számos nagy médiacég ezt megteszi, Mészáros Lőrinc, Simicska Lajos és Matolcsy Ádám médiumai nem hajlandók közzétenni a pártok fizetett hirdetéseit - derül ki az Állami Számvevőszék honlapjáról. Habony Árpádot pedig valaki megviccelhette.

Mészáros Lőrinc még több reklámbevételt szeretne

A péntek délután kiadott, a Printimus és az Atmedia stratégiai összefogását bejelentő közleményben az áll, a társaságok az együttműködéstől online hirdetési piaci bevételeik növelését, illetve a nagy hirdetők és a médiafoglaló cégek hatékonyabb, szélesebb körű kiszolgálását várják. A közleményben megemlítik, a két sales house együttműködésében fontos kapocs, hogy a Printimusban 100 százalékos tulajdonnal rendelkező Opus Global Nyrt. tavaly év végén alapkezelőjén keresztül az Atmediában is befolyást szerzett, de azt már nem írják, hogy egyébként az Opus a felcsúti gázszerelőből lett polgármester-médiavállalkozó, Orbán Viktor miniszterelnök barátjának tulajdonában van.

A közleményben idézik Ódorné Angyal Zsuzsannát, a Printimus Kft. ügyvezetőjét is, aki arról beszélt, nagy előrelépésnek tartja a megállapodást.

A Printimus számára az együttműködés hozzáférést biztosít az Atmedia által kezelt nagy hirdetőkhöz, míg az Atmedia szélesíti kínálatát, és az online értékesítési piac meghatározó szereplőjévé léphet elő. A megállapodás kedvező kizárólagossággal kezelt kiadóvállalatok számára is, hiszen a Mediaworks, az Inform Média és a Lapcom is növelheti az online felületek értékesítésből származó bevételét.

A közlemény azt is hangsúlyozza, hogy az Atmedia a Printimusszal kötött megállapodásnak köszönhetően az online hirdetési piac negyedik-ötödik legnagyobb szereplője lehet.

Az Atmedia portfóliójába tartozik egyébként a Mediaworks, az Inform Média, a Lapcom, a TV2 online, az MTVA online, a Femcafé, az IKO Digital, a Mandiner és a Mindset is.

Lukács Csaba az Atmedia ügyvezetője elmondta:

Komoly várakozással tekintek a 2018-as év elé, hiszen a Printimusszal kötött stratégiai megállapodással még hatékonyabban és integráltan tudjuk kiszolgálni a hirdetői igényeket egy olyan évben, amelyben két jelentős világverseny, a téli olimpiai játékok és a labdarúgó-világbajnokság is színesíti a hirdetői kínálatot. A kibővített online portfoliónk kiváló lehetőséget teremt a televízió és az online közötti szinergiák maximális kihasználására, és reményeink szerint sok új, korábban nem látott megoldással is találkozhatnak majd a nézők és a hirdetők.

Az Atmediához tartozó tévécsatornák:

  • AXN
  • Cartoon Network
  • Chili TV
  • Discovery Channel
  • Disney Channel
  • DoQ
  • Duna
  • Duna World
  • FEM3
  • FOX
  • History Channel
  • Humor+
  • Galaxy
  • IDx
  • Izaura TV
  • Kiwi TV
  • M1
  • M2/Petőfi
  • M3
  • M4 Sport
  • M5
  • Mozi +
  • Music Channel
  • National Geographic
  • Nat Geo Wild
  • Prime
  • Sláger TV
  • Spíler TV
  • Story4
  • Story5
  • Super TV
  • TLC
  • TV2
  • Travel Channel
  • VIASAT3
  • VIASAT6
  • Zenebutik
  • Sony Max
  • Sony Movie Channel
  • Boomerang
  • Ozon Network
  • Life Network
Puch László új médiacéget alapított a vs.hu volt főszerkesztőjével
A volt MSZP-pénztárnok Lebhardt Olivérrel, az MNB alapítványokkal összefüggő botránykor a vs.hu éléről távozó főszerkesztővel, Google-pénzek felhasználásával az oknyomozó újságírás megreformálásán dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik