Média

A HírTV-hez igazol a 168 Óra és a Klubrádió munkatársa

Lampé Ágnes a 168 Óra munkatársaként az ATV műsorának nyilatkozik. Fotó: Youtube
Lampé Ágnes a 168 Óra munkatársaként az ATV műsorának nyilatkozik. Fotó: Youtube

November végén távozik Lampé Ágnes a 168 Óra című közéleti hetilap munkatársa, aki ezt már be is bejelentette eddigi munkahelyén, a lapot megjelentető Telegráf Kft.-nél. A 24.hu értesülése alapján Lampé a Simicska Lajos érdekeltségében lévő HírTV-nél folytatja karrierjét december elsejétől, ahol két műsor vezetését is rábízzák, valamint szerkesztőként is számítanak a munkájára.

Kerestük az ügyben Tarr Pétert, a Hírtelevízió műsorokért felelős vezérigazgató-helyettesét, aki megerősítette értesülésünket. Szavai alapján Lampé december 8-án, jövő héten pénteken lesz először képernyőn, ő vezeti majd a Reggeli járat című reggeli műsort. A Reggeli járaton kívül a Lapzártát, az éjféltájban jelentkező, majd másnap megismételt műsort is ő vezeti majd. A műsorvezető-változás okait firtató kérdésünkre Tarr Péter azt mondta, Heer Orsolya, a Reggeli járat műsorvezetője december elsejétől szülési szabadságra megy.

Heer Orsolya szülési szabadságra megy
Heer Orsolya szülési szabadságra megy

Lampé egyébként a 168 Óra mellett a Klubrádiónak és a Médiapiac című újságnak is dolgozott mostanáig, ez utóbbiban jelent meg például Lampé emlékezetes interjúja Bayer Zsolttal. Úgy tudjuk, Lampé a Médiapiacnak továbbra is elkészíti majd gyakran keményen odakérdező interjúit, a Klubrádiónak viszont a 168 Órához hasonlóan ugyancsak búcsút mond. Ez utóbbinak az az oka, hogy noha nagyon szerette klubrádiós munkáját is, az nem férne össze a HírTV-s tevékenységével, hisz a reggeli műsorok között időbeli átfedés is van. A Klubrádióban Lampé a Reggeli Gyors, az Esti gyors és a Hetes Stúdió című műsoroknak volt a munkatársa, neve még jelenleg is e műsorok munkatársaként szerepel a rádió honlapján.

Meszaros-Lorinc(210x140).jpg (Array)
Bizalmas információk szivárogtak ki Mészáros Lőrinc tévéjétől
A dokumentumból több érdekesség is kiderül a felcsúti polgármester által felvásárolt Echo Tv-vel kapcsolatban.

A HírTV vezetőségében is változás volt

Néhány nappal ezelőtt egyébként, csakúgy mint Simicska Lajos más médiacégeinél, a HírTV vezetőségében is változás volt. Faragó Csaba, ÁPV Zrt. és az MVM Zrt. korábbi vezetője, Magyarország volt rendkívüli és meghatalmazott szingapúri nagykövete bekerült a HírTV Zrt. igazgatósága, és ő lett a vállalat vezérigazgatója, egyidejűleg azzal, hogy a Magyar Nemzetet megjelentető Nemzet Lapkiadó Kft. ügyvezetőjének is kinevezte őt a tulajdonos, Simicska Ádám volt társügyvezetőt (Simicska Lajos fiát) váltva. Pauwlik László, a HírTV Zrt. korábbi vezérigazgatója – a műsorokért felelős eddigi vezérigazgató-helyettes Tarr Péter mellett – a társaság vezérigazgató-helyetteseként folytatja eddigi munkáját.

Ma derült ki az is, hogy együttműködésre lép a HírTV és az Átlátszó.

Felvásárolják a Story4, a Story5 és a Galaxy tévécsatornákat
Korábban a TV2 Csoport is nyitottnak mutatkozott a felvásárlásra, ám időközben fordulat állt be. A 24.hu értesülései szerint a napokban írják alá az adásvételi szerződést a leendő tulajdonossal.

Kiemelt kép: Lampé Ágnes a 168 Óra munkatársaként az ATV műsorának nyilatkozik. Fotó: Youtube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik