2018 és 2021 között is az állami M4 Sport csatornán lesz látható a labdarúgó Bajnokok Ligája – derül ki az MTVA sajtóirodájának pénteki közleményéből. Az Európai Labdarúgó Szövetséggel (UEFA) kötött szerződés értelmében valamennyi forduló, valamennyi játéknapján az állami sporttévé választhat elsőként mérkőzést. Minden nagy rangadót – és amennyiben feljut, a magyar bajnok összes mérkőzését – az M4 Sport élőben közvetíti majd, a csatornának ugyanis kizárólagos joga van az összes döntő, elődöntő, valamint az UEFA-szuperkupa (A BL – és az EL-győztes közötti) találkozó élő közvetítésére is.
A jelenleginél is nagyobb csomag
Az MTVA közölte azt is, hogy a most aláírt szerződés értelmében 2018 és 2021 között az eddigieknél is részletesebben számol be a csatorna a Bajnokok Ligájáról, hiszen a következő szezontól kezdve felvételről a további mérkőzéseket is tetszés szerint tűzheti műsorára az M4 Sport, így a napi összefoglalók, a csütörtökre tervezett elemző műsor, és a hétvégi BL-magazin mellett olyan mérkőzéseket is láthatnak majd a nézők teljes egészükben, amiket élőben nem.
A jogok nemcsak a földi sugárzású, ingyenesen fogható M4 Sportra, hanem az m4sport.hu internetes portálra egyaránt vonatkoznak.
Végtelenül örülünk annak, hogy sikerült meghosszabbítanunk az UEFA-val a labdarúgó Bajnokok Ligájáról szóló szerződésünket. A labdarúgás a magyar emberek kedvenc sportja, ezzel a mostani megállapodással hosszú távon bebiztosítottuk, hogy minden fontos futballmérkőzést az M4 Sport közvetíthessen, hiszen a nemzeti válogatott mérkőzései, a hazai bajnokság és kupasorozat mellett a jövő évi világbajnokságot is mi közvetítjük
– idézik az MTVA által kiadott közleményben Vaszily Miklóst, az MTVA vezérigazgatóját, aki arra már nem tért ki, hogy mennyit fizet az MTVA az UEFA-nak a focijogokért, de a 444.hu korábbi cikke szerint évente legalább 1,5 milliárd forintról lehet szó. (A költségekről egyébként az imént érdeklődtünk az MTVA sajtóirodáján – ha választ kapunk, frissítjük a hírt.)
Frissítés (2017.09.19.) Kedden az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2 Csoport is bejelentette, amiről már a múlt héten pletyka szinten mi is hallottunk, hogy náluk is láthatók lesznek a BL-meccsek. Úgy tudjuk, az MTVA szerződése az “A” típusú jogokra vonatkozik, míg a TV2 Csoport a “B” típusból vásárolt. Iparági forrásaink szerint a két cég együttesen legalább 9-10 millió eurót fizethet a csomagokért évente, de erről hivatalos információ egyelőre nincs, mivel a legutóbb 87,55 milliárd forintból működő MTVA múlt hét óta sem válaszolt ezzel kapcsolatos kérdésünkre. Természetesen küldünk kérdést a pénzügyi beszámolója szerint 7,5 milliárd forint veszteséggel működő TV2-nek is, hátha elmondják, ők mennyit fizetnek az UEFA-nak a jogokért. A TV2 Csoport egyébként információink szerint főleg a Spíler TV nevű sportcsatornán fogja adni a Bajnokok Ligáját. Az MTVA-nál közérdekű adatigénylést is benyújtunk. (Frissítés 2017. 10.05. Az adatigénylést elutasították, az ügy ezért az adatvédelmi hatósághoz kerül.)