Média

Kolosi Péter: Összehangolt támadás indult az RTL Magyarország ellen

A programigazgató vezérigazgató-helyettes vitatja a Figyelő hetilapnak az RTL Magyarország lehetséges eladásáról közölt cikkét és az Origo írását, hogy a TV2 megelőzte az RTL-t. Kolosi Péter egyúttal arról is ír, szerinte akár 12 milliárd forint - az eddig ismertnél 4 milliárddal több - lehetett a TV2 vesztesége.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese az Egy nap a dezinformáció világában című Facebook-posztjában azt állítja, hogy a Figyelő tegnap megjelent írása az RTL megkérdezése nélkül készült az RTL Magyarország üzleti eredményeiről, és ezzel szoros összefüggésben a magyar televíziós reklámpiac méretéről úgy elmélkedik a hetilap nevét nem vállaló szerzője, hogy az meglehetősen homályos ok-okozati vélelmei alapján jut arra az egyébként minden alapot nélkülöző következtetésre, hogy az RTL Magyarország eladó. Kolosi szerint azonban a cikket egyértelműen azzal a szándékkal írták, hogy azt a hamis látszatot keltse, hogy az RTL Magyarországon veszteséges, amelytől tulajdonosai meg akarnak szabadulni. A vezérigazgató-helyettes szerint a szerző szándékai egyértelműek: dezinformálni, az RTL Magyarország üzleti hírnevét aláásni, miközben az RTL Magyarországot üzleti adatok meghamisításával vádolja. Emiatt Kolosi azt mondta, bíróság elé viszik a hetilapot. 

Kolosi felidézi a cikk azon állítását, hogy az RTL-en kívül mindenki nagyon derűlátó a tévés iparágban, ahol 8,6 százalékos dinamikájú bővülés volt, és csak az RTL mondja azt, hogy stagnál, állítólag azért, hogy így állítsák be elfogadhatónak az RTL veszteségeit. Kolosi furcsállja, hogy miközben a Figyelő beszámol az RTL Csoport (a luxemburgi anyacég) éves jelentésében megtalálható üzemi nyereségről, amely 12 millió euró, azaz körülbelül 3,6 milliárd Ft (ami konszolidáltan, az összes kábelcsatorna és az RTL Klub, valamint minden más tevékenység számait mutatja), majd az adózás utáni eredményt már inkább csak a Magyar RTL Zrt. éves beszámolójából (azaz kizárólag az RTL Klub, kábelcsatornák nélküli, önmagában valóban veszteséget termelő tevékenységéből) szedi. Kolosi szerint a Figyelőnél ezért jött ki az, hogy veszteséges.

Az állami reklámköltések és ügynökségi bónuszok nélkül csökkent a tévés piac

A reklámpiac 2016-os méretéről valóban eltért a piac és a TV2 véleménye – írja Kolosi, aki arról is beszámolt, hogy a MEME (Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete) tagok többsége (benne a Viacom) az elejétől kezdve egyetértett az RTL azon kezdeményezésével, hogy az éves piacméretre vonatkozó számban ettől az évtől meg kelljen adni az állami költések arányát, tekintettel arra, hogy az az elmúlt hat évben hatszorosára, de a tavalyi évhez képest is duplájára nőtt. Ráadásul a piac ezen szeletéhez a szereplők nagyon jelentős része semmilyen, vagy csak nagyon kis részben férhet hozzá. Kolosi hangsúlyozta: a „közel 10 százalékos” piacbővülés csak ezzel a körülbelül 6 milliárd forint hozzáadásával igaz, amit nagyrészt maga a TV2 kapott. Kolosi aláhúzta: továbbra is úgy gondolja, hogy a televíziós reklámpiac állami reklámköltések, valamint ügynökségi bónuszok nélkül csökkent az elmúlt évben, ami egyébként sajnálatos, főleg azért, mert a környező országok legtöbbjében ugyanis valódi növekedésről beszélhetünk.

Nincs ok a vészjóslatra

Kolosi a posztban megemlítette, hogy a Figyelő ismeretlen szerzője hiányolja az RTL átfogó üzleti stratégiáját is, valamint arról ír, hogy az RTL nem érti a hirdetők igényeit, egyben vészjóslónak tartja a jövőre nézve többek között két „nagyágyú, Dirk Gerkens és Rákosi Tamás távozását is”. Kolosi azonban minderre úgy emlékezik vissza, hogy miután Dirk Gerkens munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette az RTL, belső vizsgálat indult, melynek eredményeként a volt vezérigazgatóval szemben a felmondást az RTL rendkívülire változtatta, Rákosi Tamás érdekeltségeivel pedig lezárt minden üzleti kapcsolatot.

Az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese szerint nem teljesen világos az sem, hogy miért akarná az RTL mint állítólagos eladó piaci borúlátással rontani egy esetleges áralkuban a tárgyalási pozícióit, ahogy az sem, hogy a Magyarországon kifejezetten jelentős tevékenységet, sőt a régiós központjának több részlegét is Budapesten üzemeltető Viacom mint vevő miért hinne jobban az RTL „kozmetikázott” adatainak, mint a saját piacismeretének. Persze, nem zárható ki, hogy a „Viacom-szál” csak egyszerű mellékgondolat, és igazából valaki más szeretné megvenni az RTL-t, így érdeke, hogy azt vergődő koloncnak állítsa be, és mindezt, ami a cikk írója szerint történik, közelebbről meg nem nevezett „keringő pletykák” és „bizonyos fejlemények” alapján egyértelmű következménynek vegye – teszi hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Kolosi Péter hozzátette: a szebb napokat megélt Figyelőben megjelenő írást néhány óra múlva már a hirado.hu is átvételre érdemesnek találta, miközben az origo éppen terjedelmes nézettségi összefoglalót tett közzé arról, hogy a TV2 állítólag megelőzte nézettségben az RTL Klubot.

Az Origo is perre számíthat

Kolosi azonban felhívta a nem szakmai olvasók figyelmét, hogy az Origo által lehozott TV2-es grafikonok nem a piac jelentős része, és az RTL által is használt 18-49-es korosztályban, de még csak nem is a TV2 által használt 18-59 korosztályra vonatkoznak, mivel e kategóriákban nem is lennének érvényesek a cikk állításai. Kolosi hozzátette, az origo – és néhány órán belül 5-6 más, már előre pontosan megjósolható oldal – által megjelentetett Tv2-es adatok most éppen a 18 éven felüli (18+), „választókorú nézők”-re vonatkozik.

Kolosi szerint a fenti írásokból teljesen egyértelmű, hogy a tegnapi napon az RTL Magyarország ellen összehangolt, hazugságokkal és csúsztatásokkal teli, támadás indult.

Pont olyan, amihez hasonlót a magyar média mostanival azonos szereplőitől már többször láthattunk. Ahogy eddig is, mi a továbbiakban is maradunk a hiteles tájékoztatás és a valódi tények pártján, és – ahogy azt már korábban jeleztük – a jelen ügyben megtesszük a szükséges jogi lépéseket.

Kolosi visszavág, szerinte 12 milliárd is lehetett a TV2 vesztesége

A vezérigazgató-helyettes ezután arról elmélkedik, hogy ha a Figyelő valóban azt szeretné vizsgálni, hamisít-e üzleti adatokat valaki a magyar televíziós piacion, dolgozzák fel azt a megtörtént esetet, hogy az elmúlt év utolsó hónapjaiban az RTL Magyarország ügyvédi felszólítást kapott több mint 4 milliárd forint megfizetésére a TV2-nek.

Egyáltalán nem értettük, hogy a minden valódi jogalapot nélkülöző ügyvédi levélnek mi az értelme. A felszólításnak nem tettünk eleget, de természetesen ezek után sem történt semmi (értsd: a TV2 nem indított pert). Majd ezek után csodálkozva láttuk a TV2 éves beszámolójában az – egyébként önmagában is gigantikus 7,5 milliárd veszteségről szóló jelentést. Azért csodálkoztunk ezen, mert összeadva a TV2 tavalyi, nyilvánosan is tudható költéseit és befektetéseit, véleményünk és becslésünk szerint tavalyi veszteségük akár a 12 milliárd Ft-ot is elérhette. Felmerült a gondolat, nem arról lehet-e szó, hogy a nekünk küldött értelmetlen levélben szereplő 4 milliárdos összeget tüntetik fel a könyveikben elhatárolt nyereségként, hogy ezzel csökkentsék kimutatott veszteségüket. Mi ezt a nyilvános adatokból kideríteni nem tudjuk, de látva a Figyelő szakmai „alaposságát” és agilitását, nekik talán sikerülhet választ kapni erre, a piac számára igen csak érdekes kérdésre

– zárul Kolosi bejegyzése.

Szabó Balázs, az SPTN regionális programigazgatója
Magyar programigazgató-helyettest nevezett ki a Sony Pictures Television Networks
Eddig nem létezett a programigazgató-helyettesi pozíció, melyre Szabó Balázst kérte fel az SPTN.
Kiemelt kép: Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese. Fotó: Berecz Valter/24.hu (archív)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik