A vizes vb-nek köszönhetően jelentősen javítani tudta tévépiaci pozícióit a közmédia, melynek M4 Sport elnevezésű sportcsatornája az elmúlt hetekben az összes kereskedelmi tévét le tudta előzni egész napos átlagos nézettség tekintetében – büszkélkedett az MTVA a Nielsen Közönségmérés adataira hivatkozva a budapesti sporteseményt zárását követően.
A vizes vébét az M4 Sport összesen 256 órában közvetítette az elmúlt hetekben, ezenkívül a megnyitó- és záróünnepséget az M4 Sport mellett a Duna TV és a Duna World is élőben adta.
A július 14-i több mint kétórás megnyitót a legtöbben, 528 ezren az M4 Sport csatornán nézték, 245 ezren a Duna csatornán, és 104 ezren pedig a Duna World csatornán látták a megnyitót.
A vb alatt naponta több mint kétszer annyian kapcsoltak az M4 Sport csatornára mint az első félévben (átlagosan 2 millió 138 ezer fő, a népesség 24,5 százaléka), és megháromszorozódott a csatornán az egy nézőre jutó napi átlagos tévénézési idő (ATS) is: a 2017. első félév 36 percéről a vébé versenynapja (július 14. – július 30.) alatt 105 percre növekedett.
A vébé 1 óra 45 perces zárórendezvényét július 30-án 22 órától az M4 Sport, a Duna és a Duna World csatornán együttesen 497 ezren nézték, ami az ünnepség idejében tévénézők 18 százalékát jelenti.
A magyar eseményeket nézték a legtöbben
Az MTVA azt is jelezte, hogy a legnézettebb időszakok azok voltak, amikor magyarok versenyézését közvetítették. A legkiemelkedőbbek a férfi vízilabda válogatott mérkőzései voltak:
A döntő idén a teljes televíziós piacon is a harmadik legnézettebb lett, a teljes népesség körében (olyan toplistán, ahol minden műsor csak a legnézettebb adásával szerepelhet). A toplista további helyeit az úszás különböző futamai vagy eredményhirdetései foglalják el.Összességében a vizes vb harminc eseménye ért el 600 ezer fölötti nézőszámot és további huszonhét pedig 500 ezer fölött volt – írta még az MTVA.
Fotó: 24.hu/Berecz Valter