Média

Kormányközelből kap versenytársat Vajna a vidéki terjeszkedésben

Hanák Tamás
Hanák Tamás
A kormányközeli Tombor András és Krskó Tibor érdekeltségébe tartozó Regionális Rádió Kft. vidéki frekvenciákért indul, ezzel Andy Vajna kormánybiztosnak kormányközeli üzletemberek támasztanak konkurenciát.

Azt írja a Világgazdaság nyomán a napi.hu, hogy nemcsak Andy Vajna filmügyi kormánybiztos Radio Plus Kft.-je terjeszkedik a vidéki rádiós piacon, hanem új szereplőként a Krskó Tibor tulajdonában lévő HGY Invest Kft. által idén májusban alapított Regionális Rádió Kft. is helyi rádiókat működtetne. Az NMHH frekvenciapályázatain indul az újonnan alapított cég, ezek között van Tatabánya, Székesfehérvár és Szolnok vételkörzetére kiírt is.

Ha sikeresen pályázik a Regionális Rádió Kft., akkor az általa indítandó helyi rádiók reklámidejét is a HGY Invest és az Atmedia Kft. által tavaly év végén alapított Radio Sales House Kft. (RSH) értékesíti majd – mondta Hanák Tamás a Regionális Rádió, és egyben a RSH ügyvezetője a lapnak.

Az RSH már most is erős szereplője a rádiós piacnak, hiszen a budapesti Sláger FM-en kívül ők értékesítik még mintegy 60 helyi vagy regionális rádió reklámidejét, továbbá a közmédia reklámperceit is.  Az RSH-nak 51 százalékban a Krskó Tibor-féle HGY Invest és 49 százalékban a Tombor András féle Atmedia a tulajdonosa. Tombor korábban az Orbán-kormány főtanácsadója volt, emellett tavaly decemberben megvásárolta az akkor 35, azóta pedig már 37 tévécsatorna, köztük az MTVA és a TV2 reklámidejét is értékesítő Atmedia televíziós sales house céget, nemrég pedig a Mandinert, illetve tagja volt a Tokaj Kereskedőház felügyelőbizottságának is. Tombor emellett Habony Árpád hitelezőjeként is ismert.

A HGY Investet a Hamu és Gyémánt cégcsoportot felépítő Krskó Tibor és Rogán Antal egykori szomszédjaként ismertséget szerző Csetényi Csaba közösen alapította 2010 szeptemberében, de Csetényi 2015 októberében kiszállt a vállalkozásból. A két üzletember cégei számos kormányzati kommunikációs megbízást is elnyertek.

Egyébként nem a Regionális Rádió Kft. az egyetlen jele annak, hogy Vajna és a Tombor-Krskó vonulat elkezdett egymással csatázni. A Rádió 1 Pécs esetében komoly jogvita alakult ki a két üzleti érdekeltség között.

A volt MTI-főnök kisegíti a kormánybiztost a további terjeszkedésben
Andy Vajna kormánybiztos Rádió 1 műsora szól majd a volt MTI-elnök velencei új rádiófrekvenciáján, továbbá Békéscsabán, és várhatóan júliustól indul a mosonmagyaróvári és a székesfehérvári adás is.
Durvul a vita, ki árulhatja a Reggeli Show reklámjait
Feloldhatatlannak tűnő ellentétek vannak a Tombor András és Krskó Tibor féle RSH, valamint a Rádió 1 Pécs és az Andy Vajna féle Rádió 1 között a Reggeli Show reklámideje kapcsán. Egymást cáfolgatják.
Állami hallgatottságmérés: Nem minden adat lesz nyilvános
A médiahatóság a rádióhallgatottsági kutatási adatoknak csak egy részét fogja megosztani a publikummal azután, hogy az állam hamarosan átveszi a hallgatottságmérést.
Kiemelt kép: Hanák Tamás, a Regionális Rádió Kft. és az RSH ügyvezetője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik