Média

Habony Árpád hitelezőjéé lett a Mandiner

Az előzetes várakozásoknak megfelelően megszerezte Tombor András, illetve az általa néhány hete megalapított Mandiner Press Kft. a Mandiner.hu polgári konzervatív véleményportált. Ez a site impresszumából derül ki, ahogy az is, hogy Bukovics Martin és Bakó Beáta távozik a portáltól. (Ők készítették az Azonnali kérdések című parlamenti videósorozatot, melyben parlamenti képviselőket kérdeztek, és amitől nagyon ideges volt Kövér László házelnök és Kósa Lajos fideszes frakcióvezető.)

(FRISSÍTÉS: Kikerült 11:42-kor egy közlemény is az oldalra, ami alapján a főszerkesztő, Rajcsányi Gellért a helyén marad. Délután pedig az is kiderült, hol folytatja karrierjét Bukovics és Bakó, valamint a távozó Gerényi Gábor ügyvezető.)

Gerényi Gábor
YouTube-ra evez át a Mandiner eddigi ügyvezetője
Gerényi Gábor, a Mandiner Kft. leköszönő ügyvezetője és a távozó két mandineres újságíró YouTube-os céget alapít.

Közel a kormányhoz

Tombor András egy kormányközeli vállalkozó, aki többek között Habony Árpád hitelezőjeként és Orbán Viktor volt főtanácsadójaként is ismert, illetve ő az, aki tavaly decemberben megszerezte 37 magyarországi tévécsatorna, köztük a TV2 és az MTVA reklámidejét értékesítő Atmedia Kft. tulajdonjogát, valamint az Atmedián keresztül résztulajdonosa lett a számos rádió, köztük a közmédia reklámidejét értékesítő Radio Sales House-nak (RSH). Tombor neve korábban a Népszava felvásárlása kapcsán is felmerült, de az ügylet végül meghiúsult, ügyvédje pedig tagadta, hogy neki köze lett volna a liechtensteni XXI Century Invest AG-hez, mely megvette volna a Népszavát.

Dőlnek a közpénzek Tomborhoz

Tombor régóta tervezte a Mandiner átvételét, és volt is miből megvennie, hiszen a kormányközeli üzletemberhez dőlnek a bevételek mostanában. Mint arról éppen tegnap beszámolt az Átlátszó, Tombor egyik cégén közel egymilliárd forint közpénz folyt át egy kormányzati propagandakampány kapcsán.

2015-ben jelentek meg az első sajtóhírek arról, hogy Tombor András megvásárolná a Mandiner.hu-t. A felvásárlási szándék egészen nyilvánvalóvá akkor vált, amikor néhány napja az Átlátszó megírta, hogy Mandiner Press Kft. néven új vállalkozást hozott létre az üzletember. Az új céget május elején alapították meg, és a napokban jegyezte be a cégbíróság. A kft. ügyvezetője, egyben a Mandiner lapigazgatója Szalai Zoltán, a Tombor által alapított konzervatív tanintézmény, a Mathias Corvinus Collegium ügyvezetője lett, az egyetlen tulajdonos pedig maga Tombor. A vállalat 3 millió forint alaptőkével jött létre, székhelye Tombor budai lakcíme, fő tevékenysége vagyonkezelés., amiből jutalékot szerzett. A Tombor által tavaly felvásárolt Atmedia kapta ugyanis a 2017-es “Magyarország erősödik” című reklámkampányra elköltött három milliárd forint közpénz közel egyharmadát. Az Atmedia ezzel a kampány legnagyobb győztese volt.

Tombor András, az Atmedia új tulajdonosa
Orbán volt főtanácsadójához kerülhet a Mandiner
Céget gründolt Tombor András, az Atmedia tulajdonosa, Orbán Viktor volt biztonságpolitikai főtanácsadója.

Stumpf már lelépett a veszteséges Mandinertől

A Mandiner.hu-t eddig működtető korábbi cég, a Mandiner Kft. évek óta veszteséges volt, a 2016-os évre vonatkozó pénzügyi beszámolójában az látszik, hogy közel 13 milliós  forint veszteséggel zártak adózás után. Ennek a kft.-nek Rajcsányi Gellért főszerkesztő, Juhász Gábor, Balogh Ákos Gergely korábbi főszerkesztő és Skrabski Fruzsina volt a tulajdonosa, ügyvezetője pedig Gerényi Gábor volt. A Mandiner.hu-tól egyébként idén március végén távozott Stumpf András főmunkatárs, aki Simicska Lajos médiumához, a Borókai Gábor főszerkesztette Heti Válaszhoz tért vissza, ahol a Mandiner előtt egyszer már dolgozott.

stumpf andrás MTI Fotó: Czimbal Gyula
Stumpf András visszatér Borókaiékhoz
A 24.hu megerősítést nyert információi szerint heteken belül ismét a Heti Válasznál dolgozik majd Stumpf András, a Mandiner.hu főmunkatársa.

Tombor egyetemistákkal frissíttetné az oldalt

Egyébként amikor 2015-ben azt írta a Heti Válasz, hogy a Lázár Jánossal és Giró-Szász Andrással is jó kapcsolatokat ápoló Tombor András tulajdonrészt vásárolna az oldalban, az üzletember azt mondta, hogy a Mathias Corvinus Collegiumban (MCC) tanuló diákok számára keres médiafelületet.

Régóta keresek fórumot a Mathias Corvinus Collegiumban (MCC) tanuló diákjaink számára, ahol kipróbálhatják magukat, és megtehetik első lépéseiket az újságírói, közírói pályán. Nincs okom elkapkodni a döntést, több eshetőség is szóba jön, köztük a Mandiner is, mely az igényes fiatal nemzedék egyik fóruma

Tombor a Heti Válasznak tévedésnek nevezte, hogy sajtót vásárolna magának és társainak, valamint tagadta, hogy strómanként venne részt az ügyletben.

Voltam én már a lapok szerint Csányi Sándor embere, újabban pedig Lázár Jánosé – ami azért pikáns. Valahogy nem tudják megemészteni az újságírók, hogy valaki önálló személyiség lehet

– mondta 2015-ben.

A Mandiner 2009 óta működik ezen a néven, de múltjához hozzátartozik a Reakció blog, illetve a nyomtatásban is megjelenő UFI (Utolsó Figyelmeztetés) volt.

(Kiemelt kép: Josh Gates műsorvezető. Fotó: Travel Channel)
A Travel Channel reklámideje is Habony hitelezőjéhez került
A Habony Árpád hitelezőjeként és a miniszterelnök volt főtanácsadójaként is ismert Tombor András cége, az Atmedia fogja értékesíteni az utazási tematikájú tévécsatorna reklámidejét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik