Média

Megvan, kik vezetik az Egyenes Beszédet februártól

Kálmán Olga
Kálmán Olga
Az ATV vezérigazgató-helyettese, Németh S. Szilárd egy interjúban mondta el, kik veszik át a távozó Kálmán Olga helyét februártól.

Rónai Egon és Mészáros Antónia vezeti februártól az Egyenes Beszéd című műsort, miután Kálmán Olga a Simicska Lajos tulajdonában lévő HírTV-hez igazol át 

– derül ki egy, az Indexen ma megjelent interjúból, amelyet az ATV vezérigazgató-helyettese adott.

A hírterületet is felügyelő vezérigazgató-helyettes a két műsorvezető kapcsán azt mondta: mindketten hiteles, népszerű, ismert műsorvezetők.

rónai egon (Array)
Rónai Egon
Mészáros Antónia (mészáros antónia,)
Mészáros Antónia

Azt is bejelentette a Hit Gyülekezete tulajdonában lévő tévécsatorna második embere, hogy a reggeli műsorvezető Bombera Krisztina lesz. A váltótársáról még folynak a tárgyalások, “nem kizárt, hogy új műsorvezetőt szerződtetünk” – folytatta.

Bombera Krisztina (bombera krisztina,)
Bombera Krisztina

Németh S. Szilárd megemlítette, amiről már mi is beszámoltunk korábban, hogy csütörtök esténként indul Krizsó Szilvia talkshow-ja, a Krizshow. Emellett további műsorok indítását és ismert műsorvezetők igazolását is tervezik.

Az a legfontosabb célunk, hogy az ATV nézői továbbra is magukénak érezzék ezt a csatornát.

Érkezik Azurák is

A Bors eközben ma arról cikkezik, hogy a TV2-nél nem tudtak arról, hogy Azurák Csaba nem vár tovább, és az ATV-hez megy.(Az ATV vezetőjével az Indexen megjelent interjúban ilyesmi egyáltalán nem került szóba, pár napja pedig sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt.) A döntés mindenesetre nem lenne meglepő a háttérbe szorított Azuráktól, akit már közel egy éve hitegetnek Andy Vajna csatornájánál, hogy újra képernyőre kerülhet azután, hogy tavaly Kökény-Szalai Vivien kinevezésekor, illetve Gönczi Gábor és Marsi Anikó érkezésekor őt leváltották a Tények műsorvezetői és hírigazgatói posztjáról. Azurák új TV2-s műsorának 1/1 Azurák Csabával lett volna a címe, és az eredeti ígéret szerint tavaly ősszel kellett volna képernyőre kerülnie, majd az idén januári sokadik újabb időpontban sem kerülhetett erre sor. Pedig már a műsorújságban is hirdették a műsort. Végül egy ismert sorozatot tűztek képernyőre az új közéleti műsor helyett.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik