Az elmúlt napok egyik legnagyobb hazai médiapiaci fejleménye volt, amikor bejelentették: Puch László volt MSZP-s pénztárnok és az ő jobbkezének számító Simon Dénes tulajdonolta osztrák Horizont Handels und Industrie AG cég veszi meg a Népszavát és a Geomédia-cég lapjait, a Vasárnapi Híreket, a Szabad Földet és a többi, a kiadóhoz tartozó lapot. Annak ellenére, hogy októberben még azt jelentették be, hogy egy máig nem egészen tisztázott tulajdoni hátterű liechtensteini cég, az akkor még nem, de azóta már bejegyzett XXI Century Invest AG vásárolja meg a felsorolt lapokat. Az eladók azonban felmondottnak tekintik az adásvételi szerződést a céggel, mert az állítólag nem teljesítette az abban foglalt feltételeket. Ráadásul az Átlátszó arról írt, hogy a cég összefüggésbe hozható Tombor Andrással, Habony Árpád hitelezőjével, Orbán Viktor miniszterelnök biztonságpolitikai tanácsadójával, bár az ügy kapcsán megemlített ügyvéd utóbb azt állítja, ez nem igaz.
Puch ezután az ATV vendégeként arról beszélt egy televíziós műsorban, hogy
Befektetői oldalról azt állítják, Puch már korábban ott volt egy tárgyaláson, méghozzá eladóként
Puch ATV-ben tett állításának – vagyis annak, hogy csak most került volna képbe – azonban ellentmondanak egyes információk. Az egyik ezek közül, hogy a Népszava eladásának folyamata hosszabb időre nyúlik vissza, és ez alatt az eladási folyamat alatt az egykori tulajdonosok több potenciális befektetővel is folytattak tárgyalásokat.
Puch szerint nem volt ilyen
Puch László, aki tegnap még meglehetős határozottsággal zárkózott el a megkeresésünktől (saját hangján azt mondta a telefonban, nem tudjuk elérni Puch Lászlót, majd miután szembesítettük azzal, hogy de hát vele beszélünk, bontotta a vonalat), ma telefonon mégis hajlandó volt szóba állni velünk, sőt maga jelentkezett be azután, hogy a témáról megjelent korábbi cikkünk. Legelőször is elnézést kért a tegnapiért, amit azzal magyarázott, hogy nagyon sokan keresik most, majd mégis lehetőséget adott, hogy feltegyünk bizonyos kérdéseket. Az első kérdésünk rögtön az volt, hogy igaz-e, hogy most úgy vette meg a Népszavát, a Vasárnapi Híreket, és a többi lapot, hogy valójában már eddig is tulajdonos volt, illetve ahogyan azt potenciális vevőjelölti oldalról hallottuk, maga is jelen volt eladóként egy befektetői tárgyaláson.
100 százalék bizonyossággal állíthatom, hogy én személyesen soha nem voltam jelen akkor, amikor Horváth László mással tárgyalt a lapok eladásáról. Ha valaki ennek ellenkezőjét állítja, jelölje meg, hogy pontosan hol és mikor került erre sor.
– válaszolta a volt MSZP-pénztárnok.
Eddig sem állt távol a médiaipartól
Kérdésemre, hogy akkor az sem igaz, hogy eddig is tulajdonosa volt a lapoknak, Puch László azt mondta, korábban sem csinált titkot abból, hogy a
Horváth Lászlóval emiatt folytatott négyszemközti egyeztetéseket, de vevőjelöltekkel ő sosem folytatott tárgyalásokat. Horváth Lászlóval pedig mindössze arról egyeztettek korábban, hogy “a mi részünket is eladjuk neki, ha ő azután eladja a teljes csomag részeként”.Puch arra a kérdésünkre, hogy pontosan hány százaléknyi részesedése volt a Vasárnapi Hírekben, azt mondta: 50 százalék körül egy hozzá kötődő cégen keresztül. Arra, hogy csak a Vasárnapi Híreknek volt-e tulajdonosa, vagy a Népszavában is volt-e részesedése, hiszen már februárban is megjelent, hogy a Népszavát tulajdonló TGD Intermedia SA-ban is tulajdona volt, Puch azt mondta:
Az, hogy ki mit mond, ki mit ír, és mi a valóság, két külön dolog. Világosan fogalmaztam az imént, azaz a Vasárnapi Hírek eladásáról folytak köztem és Horváth úr között a tárgyalások. Tehát ha az a pletyka része, hogy én részt vettem egy tárgyaláson, akkor igen, ezen a tárgyaláson részt vettem, de azon csak Horváth úr volt jelen, ugyanis én Horváth úrnak adtam el a részemet, és ő értékesítette a csomagot egyben.
Ezek után arra kérdeztem rá, ő tudja-e, az adásvételt megelőzően ki volt a Népszava tulajdonosa.
Ugyanakkor szavai alapján a Népszava finanszírozásában körülbelül húsz éve részt vesz Puch, “így vagy úgy”, mert állandóan gondjaik akadtak, és igyekezett segíteni.
Az új tulajdonos hozzátette, hogy más Geomedia lapokban, így a Szabad Földben sem volt tulajdonos, az nem szorult segítségre, és a Szabad Földnek egyedül Horváth László volt a tulajdonosa.
Nem fizettek a liechtensteniek a póthatáridőre sem
Megkérdeztük azt is, látta-e a Daniel Vogttal – a liechtensteini XXI Century Invest AG képviselőjével – szerdán megjelent hírünket, ami alapján úgy tűnik, a liechtensteiniek még nem tettek le a Népszava megvásárlásáról, ők ugyanis “folyamatban lévő tranzakcióra” és jelenleg is zajló tárgyalásokra hivatkozva tagadták meg, hogy válaszoljanak bővebben a kérdésünkre. Puch először is leszögezte, hogy még soha életében nem találkozott Vogttal. Puch azt mondta, nem tart attól, hogy gond lenne a tulajdonosváltással összefüggésben a továbbiakban, mivel a Puchék által aláírt adásvételi szerződést már be is nyújtották a cégbíróságra, a változásbejegyzés folyamatban van. Arra, hogy a TV2 tulajdonosváltására emlékeztet bennünket az ügy – amikor is Andy Vajna és Simicska is bejelentkezett a kereskedelmi tévéért – azt mondta, a Horváth Lászlótól kapott tájékoztatás alapján ő úgy tudja, hogy Az új vevőkkel, Puchékkal pár napra rá, december 19-én kötötték meg a szerződést, tehát csak azután, hogy az adásvételi szerződés nem lépett hatályba a liechtensteiniekkel, mert nem teljesültek a feltételek, például a pénz ügyvédi letétbe helyezése. Puch szerint azért sem vonható párhuzam a TV2 üggyel, mert itt nincsenek opciós szerződések és elővételi jogok.
Feltettem azt a kérdést is, hogy a 24.hu-n már idén november 2-án azt írtuk, hogy a piac egyes szereplői úgy tartják, hogy Puch László vette meg a lapot, mire Puch azt mondta, mindent lehet beszélni és terjeszteni, de
Inkább örülni kellene, amiért megmenekült a lap
Puch ezután értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy nem inkább mindenki örül, hogy a Népszava nem ment csődbe, nem szűnt meg, sőt most már az is nyilvános mindenki számára, ki az új tulajdonos, adja az arcát valaki. Majd azt hangsúlyozta, hogy ő tulajdonosként soha nem szólt bele a tartalomba a Vasárnapi Hírek esetében sem, és most sem lesz ez másként, hogy megvette a Népszavát is.
Puch szavai alapján azt tudtuk még meg, hogy az adásvételi szerződés aláírásakor eladóként a Geomedia/Geoholding és Horváth László szerepelt. Puch a Socus LLC nevű cégről – amit még Daniel Vogt említett nekünk korábban mint eladó – még soha nem hallott, a nevét sem ismeri.
Puchnál ezután a Népszavával kapcsolatos terveiről is érdeklődtünk.
30-35 ezer körüli példányszám, egy európai demokratikus, nyitott, szellemiségében nem változó napilap
– mondta a tulajdonos.
Pillanatnyilag nincsenek napirenden személycserék
Arra, hogy az általunk megkérdezett népszavások szerint ennek eléréséhez jóval nagyobb költségvetésre és szerkesztőségi létszámra lenne szükség, Puch azt mondta, ez meg is fog történni, tehát növelni fogják a büdzsét. A folyamatnak március 31-ig be kell indulnia – tette hozzá a tulajdonos, aki azt hangsúlyozta, hogy a racionális működésnek vannak feltételei, de arról, hogy mi van a lapban, a szerkesztőbizottság dolga lesz dönteni. Az egyelőre átmeneti időre létrehozott szerkesztőbizottságnak biztosan tagja lesz Horváth László (Szabad Föld), sőt ő lesz a szerkesztőbizottság elnöke, de várhatóan tagja lesz Gál J. Zoltán (Vasárnapi Hírek) és Németh Péter (Népszava) is.
Mi lesz, ha nem jön be a terv?
Hogy mi lesz abban az esetben, ha nem jön össze a kitűzött példányszámra vonatkozó elképzelés, Puch azt mondta, erre is van elképzelés. Eddig is megoldódott valahogy a lap helyzete, ezután is így lesz. A leendő szerkesztőségi létszám nagyságrendjét illetően még nincs pontos elképzelés, a cég vezetésének január elejére kell összeraknia az üzleti tervet, amiben szerepel létszám is. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a létszám sajnos akkora nem lehet, mint ami a Népszabadságnál volt.
A főszerkesztők már törik a fejüket, hogy mit kell csinálni ahhoz, hogy még inkább XXI. századiak legyenek a lapok, illetve szükséges-e reklámkampányt indítani, hogy nőjön a példányszám.
Ez egy folyamat lesz, de én napi szinten nem veszek részt ebben
– mondta a Népszava és a Geomedia-lapok új tulajdonosa.
(Kiemelt kép: Puch László, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezető-helyetteseként 2011-ben az Országgyűlés plenáris ülésén. MTI Fotó: Kovács Attila)