Média

Class FM tulajdonosa: Balázs pár hét múlva már lehet, másképpen nyilatkozik

Morning show (győr, class fm, morning show, )
Morning show (győr, class fm, morning show, )
John Michael McNutt, a Class FM-et idén megvásárló üzletember egy ma megjelent interjú alapján nem mond le arról, hogy a Class FM újra analóg frekvenciához jusson, és szerinte a hatóság végül vagy öt évre szerződést hosszabbít velük, vagy elindulnak a frekvenciapályázaton, és akkor hét évre nyernek majd, mert remekül tudnak pályázatokat írni. Arról is beszélt, hogy addig egy ingyenes eszközzel tartanák meg a hallgatókat. Sebestyén Balázsékkal párbeszédet kezdenének.

Optimista hangvételű Skype-interjút adott John Michael McNutt, a Class FM-et működtető Advenio Zrt.-t Simicska Lajoséktól idén májusban megvásárló Sláger Rádió Zrt. többségi tulajdonosa az Indexnek.

Ingyenes eszközzel szoktatnák át a hallgatókat a webrádióra

Az üzletember főleg arra használta ki a nyilvános alkalmat, hogy arról beszéljen: a Class FM országos analóg rádiófrekvenciájának kikapcsolása után sem szűnt meg az adás, az ugyanis webrádióként továbbra is fogható. Most megpróbálják az egykoron 2,5 milliós hallgatótábort átszoktatni erre a megoldásra, ennek érdekében pedig még egy ingyenes, szivargyújtóba helyezhető eszközt is osztogatni fognak. Egymillió darabot rendeltek be belőle, ami azért hasznos, mert beállítható, hogy az autórádióban a megszokott 103,3 MHz-en szóljon az adás. Emellett okostelefonos applikáció fejlesztéséről is beszélt McNutt, aki egy hallgatók körében készítendő kutatás alapján belengette a rádió programstruktúrájának megújítását is.

Sebestyén Balázs érzelmi alapon állt a kérdéshez

Természetesen többször szóba került a rádiótól viharos körülmények között távozó Morning Show és Sebestyén Balázs is. A rádió tulajdonosa azt hangoztatta, hogy próbált többször is beszélni Sebestyénnel, de elmondása szerint a rádiós a kérdést érzelmi oldalról közelíti meg.

Ez teljesen érthető. Nagyra értékeljük Balázs munkásságát, ami nem csak a Class FM-nél töltött hét évről szól. Megértem, hogy szenvedélyes, de pár hét múlva már lehet, másképpen nyilatkozik. A magam részéről csak azt mondhatom, hogy tisztelem Balázst, mindig is tiszteltem, és igen, vannak olyan kérdések, amiket le kell tisztázni.

Az egész egy félreértésből indult ki

Ami kettejük elmérgesedett viszonyát illeti, McNutt azt mondta, az egész egy félreértésből indult, amit szerinte idővel tisztázni lehetne. Hozzátette: a Class FM nem azonos a Morning Show-val, a rádiónál Balázsékon kívül körülbelül 60 fő dolgozik, a reggeli műsor pedig mindössze 90 perc időtartamot jelentett.

Lesz reggeli műsor, még ha nem is Morning Show-nak hívják majd

McNutt egyébként azt mondta, hogy jelenleg ügyvédek egyeztetnek arról, hogy mit ért az alatt Balázs, hogy a Morning Show márkanév az övé. Szerinte meg fog ez a kérdés oldódni, reggeli műsoruk mindenesetre lesz ezután is, a név teljesen mindegy. Hozzátette: a Class FM tulajdonosának, az Adveniónak, van egy szerződése egy műsorgyártó céggel. Ez a cég alvállalkozókkal szerződött az egyes műsorokra mint például Balázzsal a Morning Show-ra. Jogilag Balázsnak mint műsorvezetőnek vannak szerződéses kötelezettségei, nem a Morning Show-nak. McNutt azonban nem akar semmit sem erőltetni,

érvényes szerződés ide vagy oda. Balázs másképp látja a jövőjét, amivel semmi bajunk nincs, csak arra kértük, hogy mindezt a szerződéses kötelezettségei figyelembevételével tegye. Ha nem értünk egyet, akkor megbeszéljük, hogy aztán ügyvédeken keresztül vagy másképpen, az majd kiderül, de külföldiként, aki nem beszéli jól a nyelvet, azt vallom, hogy leülni és megbeszélni a dolgokat még mindig egyszerűbb. Csak párbeszéden keresztül kerülhetjük el a félreértéseket, és így tudunk együtt dolgozni.

Abaháziék jó lehetőséget kaptak

Szóba került az időközben ugyancsak távozó, pályáját a Sláger FM-nél folytató Abaházi Csaba és Vágó Piros párosa is, akikről a tulajdonos megértően nyilatkozott. Azt mondta, szerinte az emberi oldalát kell nézni a dolognak, hiszen ez egy hatalmas lehetőség Csaba és Piros számára, hiszen egy reggeli műsort bíztak rájuk, amit mindketten nagyon szerettek volna.

Csak gondoljanak bele, akkor kaptak lehetőséget reggeli műsorra, amikor nem kell Balázsékkal konkurálniuk, hiszen ő nem hallható az éterben jelenleg. Hogy tagadhattam volna meg tőlük ezt a lehetőséget? Kifejezetten büszke vagyok arra, hogy a Sláger FM tőlünk választott két műsorvezetőt, és nem mástól. Jól tették.

McNutt ezután finoman odaszúrt a Sláger FM-nek, mondván a Class FM továbbra is országos rádió, míg a Sláger FM-ről ugyanez nem mondható el. (A Sláger FM szintén hallgatható online, vagyis a világ bármely internettel lefedett pontjáról.)

Arra a kérdésre, hogy Abaháziék miért nem a Class FM-en kaptak reggeli műsort, a tulajdonos azt mondta, arról egyelőre nem beszélhet, mi lesz a mi reggeli műsorral, de Abaháziék nem kérték, hogy ők vezethessék azt. McNutt szerint Abaháziék a tárgyalásokat valószínűleg már korábban elkezdték a Sláger FM-mel, és az is lehet, hogy már a Morning Show körüli hercehurca előtt a távozásról döntöttek.

Elindulnak a frekvenciapályázaton, ha úgy adódik

Ami a Médiatanáccsal kialakult vitát és a frekvenciát illeti, a Class FM többségi tulajdonosa azt mondta, az ügy nem is olyan bonyolult. Ha megnyerik a pert a Médiatanács ellen, akkor elfogadják, hogy elveszítették a frekvenciahosszabbítását lehetőségét, és akkor elindulnak az új pályázaton. Ha viszont

a bíróság azt mondja ki, az NMHH jogtalanul bírságolt minket, akkor öt évre hosszabbítást kapunk az analóg frekvenciára – az NMHH ugyanis korábban jelezte, hogy természetesen a médiatörvény minden cikkelyét betartja, és ez abban szerepel.

A frekvencia egyébként a vidéki hallgatók elérése szempontjából fontos. McNutt hangsúlyozta, hogy a Class FM analóg frekvenciájának lekapcsolásával az országos analóg rádiózás állami monopólium lett.

Ez a helyzet szerintem nagyon hamar meg fog változni, és a hallgatók, akik egyáltalán nem pártoltak el tőlünk, továbbra is mellettünk maradnak.

A reklámozók hűségében is reménykednek

McNutt azt is mondta, a reklámozóknak is megpróbálják elmagyarázni, hogy egy olyan átmeneti állapotba került a Class, mint annak idején a tévé a digitális átálláskor. Szerinte nem fognak veszíteni reklámozókat, hiszen

a mi digitális rádiónk nem egyenlő egy online rádióval, hiszen mi élő adást szolgáltatunk, országos eléréssel. Elmagyaráztuk a reklámozóknak, hogy mi fog történni, erre már nyáron sor került.

A tulajdonos, aki már harmadjára van olyan helyzetben, hogy közelről kell végignéznie egy rádiós lekapcsolást (a Class FM-et megelőzően ott volt a Danubius és a Sláger igazgatóságában is), azt is mondta, amikor megvette a rádiót idén tavasszal, tisztában volt vele, hogy az milyen helyzetben van.

A hozzáértő rádióigazgatók köre meglehetősen szűk, és amikor 2009-ben kellett valaki, aki rendbe tette a dolgokat, hozzám fordultak. Ki is lett fizetve mindenki, aki dolgozott az első két alkalommal

– idézte fel hozzá.

Hosszú ideje itt él

Az interjúban szóba került, hogy McNutt nem tartja magát “csak” egy külföldinek, mivel jól ismeri a magyar piaci sajátosságokat, köszönhetően annak, hogy 13 éve Magyarországon él, gyermekei is ide születtek.

McNutt az interjúban magát egyébként egy pénzhez értő befektetési bankárnak nevezi, aki sokat tárgyalt az elmúlt tíz évben az NMHH-val. Ezért úgy gondolja, eléggé jártas médiaügyekben. A tulajdonos az interjúban tagadta, hogy csak névleg vette volna meg Simicskától a Class FM-et. Úgy gondolta, hogy a rádiózás jó üzlet, ahol a nyereség akár 20-24 százalék közötti is lehet. “Higgye el, tudom, mit csinálunk, nem azért költünk egy 140 millió forintot kampányra az év végéig, mert nem tartjuk jó befektetésnek.”

Jogi tanácsokat ad Szergej Pugacsovnak

A rádióba fektetett pénzzel kapcsolatban McNutt azt mondta, ez a saját pénze, de jó kapcsolatain keresztül külföldről is tud hitelt felvenni. Szóba került a Guardian cikke, ami alapján McNutt a Putyint hatalomra segítő, de a céghálózatát ért támadások miatt jelenleg az orosz államot perelő Szergej Pugacsov orosz bankár tanácsadója. McNutt erre válaszul elismerte, hogy valóban ő Szergej Pugacsov jogi tanácsadója. “Stratégiai tanácsokkal látom el abban a 12 milliárd dolláros bírósági eljárásban, amelyet az orosz állam ellen folytat Hágában. Körülbelül 25 éve van egy tanácsadó cégem, több ügyfelem van, köztük Pugacsov úr is. Ebben semmi furcsa nincs, nagyon jövedelmező vállalkozás.”

Érdekli a téma? Figyelmébe ajánljuk interjúnkat Csikesz Erikával, a konkurens Sláger FM vezérigazgatójával.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik