Média

Megbírságolta a Tilos Rádiót a Médiatanács

autórádió
autórádió
A bírság mértéke azonban nem jelentős. Jön az online tartalmak gyártását támogató idei Neumann János-pályázat.

Az NMHH Médiatanácsa eheti ülésén a Tilos Rádió egy nyári adáshetének hatósági ellenőrzése alapján megállapította, hogy közösségi rádióként kevesebb hírt és helyi közélettel foglalkozó, közszolgálati műsort, szöveges tartalmat és magyar zenét tett közzé a szerződésében vállaltakhoz, illetve a törvényi előírásokhoz képest. A szolgáltatót ezért tízezer forint bírság megfizetésére kötelezte a testület.

A Balaton Televízió műsorszolgáltatójára 25 ezer forint bírságot szabott ki a grémium, mert az Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó című műsor egyik júniusi adásában burkolt reklámot adott közre egy szórakozóhely logójának hangsúlyos és többszöri megjelentetésével.

A testület emellett véglegesítette az Esztergom 98,1 MHz helyi rádiós frekvencia pályázati felhívását, valamint elfogadta a Hajdúnánás 93,3 MHz helyi frekvencia pályázati felhívásának tervezetét. Mindkét dokumentum csütörtöktől olvasható a hatóság honlapján.

Indul az online tartalmak gyártását támogató idei Neumann János-pályázat

A Médiatanács bejelentette azt is, hogy kiírta az idei, közszolgálati tartalmú online műsorszámok készítését támogató, 25 millió forint keretösszegű Neumann János-pályázatot, amelyben 5 millió forintot a határon túli pályázók részére különítettek el. A pályázati felhívás napokon belül olvasható lesz a Médiatanács pályázatát lebonyolító Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap mecenatura.mtva.hu címen elérhető oldalán. Pályázatonként legfeljebb egymillió forint támogatás nyerhető el. Az első fordulóban december 15-ig lehet beadni az anyagokat elektronikus úton, melyeket a bírálóbizottság ezután havonta értékel. A Magyar Média Mecenatúra program más pályázataitól eltérően a Neumann-pályázaton nem előírás, hogy kizárólag regisztrált filmelőállítók jelentkezhetnek. Pályázhat közép- és felsőoktatási intézmény, alapítvány, egyesület is a gazdasági társaságok mellett, ha van lekérhető médiaszolgáltatásra jogosultsága, vagy szándéknyilatkozatot hoz ilyen jogosultsággal rendelkező szolgáltatótól.

Újabb 27 magyar filmalkotás támogatásáról is döntöttek

Összesen 114,1 millió forintot ítéltek meg 19 dokumentumfilm alkotóinak – köztük három határon túli pályázónak – a Médiatanács Ember Judit-pályázat idei második fordulójában. Film készül a Syrius zenészéről, Orszáczky „Jackie” Miklósról, aki egyben a pikkolóbasszus szólóhangszer kifejlesztője is volt; Parászka Boróka erdélyi újságíróról; Kallós Zoltán néprajzkutatóról; az utolsó, ma is élő, második világháborúban harcoló magyar vadászpilótáról, Frankó Endréről és Szentiványi Jánosról; Nádas Péter íróról; Juhász Ferenc költőről. Kétrészes filmmel állítanak emléket Jakó Zsigmond kolozsvári történészprofesszornak, az erdélyi középkori és kora újkori művelődés- és gazdaságtörténet kutatójának. Próbajáték címmel pedig egy hátrányos helyzetű tehetséges roma sportolót, Oláh Szebasztiánt ismerhetik meg a nézők, aki egy hollandiai focitornán szeretne kitörni – áll a testület közleményében.

A családokról szóló alkotások között filmet forgatnak a Kurtág család három híres zenész, illetve videoművész képviselőjéről, a három Korda testvér népmesébe illő történetéről; valamint a székelyföldi Sütő családról, ahol mára a 15. generáció készíti a faragott vagy festett népi bútorokat és székelykapukat. Szinte családként ismerik egymást az Osztálytalálkozó című film szereplői is, amelyben tizenegy, húsz évvel ezelőtt a Színművészeti Főiskolán diplomát szerzett színész portréja látható Anger Zsolttól Marozsán Erikán át Schell Juditig.

A Médiatanács döntésének köszönhetően dokumentumfilm készül Szulejmán szigetvári sírjának felfedezéséről és a Vargyas-szoros területén kéthetes turnusokban működő „Visszavadító Táborban” élményeket szerző városi gyerekekről. Bemutatják a kárpátaljai Aknaszlatina település helyzetét, ahol a helyiek egy elhanyagolt sóbánya miatti sorozatos földbeomlásokkal küzdenek. Támogatást kapott a Földessy Margit 30 éves múltra visszatekintő drámastúdiójáról, a Színjátékországról szóló film, és folytatódhat a Szomszédaink-sorozat, ezúttal a kárpátaljai magyarok mindennapjairól. Megörökítik a zeneoktatás segítségével a speciális igényű gyerekek fejlesztését szolgáló Kokas-módszer működését, és további részleteket ismerhetnek meg a nézők az 1956-os forradalomról az akkori olasz nagykövet szemszögéből.

A Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázaton keresztül hét produkció jut összesen 73,2 millió forint támogatáshoz. Nyolcrészes sorozat indul a magyar nemzeti parkok természetvédelmi őreinek munkájáról, bensőséges kapcsolatukról a természettel. Roska Tamás, a bionika Bolyai-díjas professzorának, valamint az idén 100 évesen elhunyt Czeisler Ferencnek, a cirkuszművészet XX. századi megújítójának portréit is megismerhetik majd a nézők. A Bringás Brigantik epizódjai Kolovratnik Krisztián és kiskamasz fia főszereplésével mutatnak majd be nyolc magyar felfedezésre váró túraútvonalat és a kerékpározás örömét. Film készül az evenki népcsoporthoz tartozó, Udigir nevű, utolsó nomád rénszarvastartó családról is, akik a Közép-Szibériát az átlagnál háromszor jobban sújtó felmelegedéssel küzdenek. Hiánypótló film forog majd a magyar hegedűtörténelemről, és feldolgozzák az Aranycsapat 1956 utáni széthullását is.

Az Escher Károly-pályázaton félmillió forint támogatásban részesítette a Médiatanács azt a különleges filmötletet, amely a zuglói zsinagóga október végén elégett kincsei emlékének szentelt tórabúcsúztató szertartást hivatott megörökíteni. Ilyen eseményre 70 éve nem került sor Magyarországon.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik