Média

141 főt bocsát el a közmédia

Kobza Miklós, az MTVA sajtófőnöke ezt a 24.hu kérdésére mondta. Azt is elárulta, az elbocsátásba esők 16 százaléka öt éven belül elérte volna a nyugdíjkorhatárt. Mivel olyan információink is vannak, hogy az érintettek egy részét különböző cégeken keresztül visszafoglalkoztatják majd, rákérdeztünk arra is, hogyan oldják meg a kieső jelentős munkaerő pótlását.

Információink szerint kezdetét vette az újabb elbocsátási hullám az MTVA-nál. Kobza Miklós, a közmédia sajtófőnöke is megerősítette a hírt. Szavai alapján 141 főtől válnak meg a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó munkajogi szabályok betartásával. Kérdeztük, hogy az érintettek megkapták-e az értesítőleveleket. A sajtófőnök válaszképp elmondta: a folyamat a Munka törvénykönyve szerint zajlik, és jelenleg folyik éppen az előzetes értesítések közlése, a dokumentumok kiosztása.

Az MTVA-nál azt is elmondták, hogy a tartalmi területről 34 fő, a gyártásiról 58, a műszaki területről 29, a kiszolgáló területről 20 főnek kell mennie.

A sajtófőnök közlése alapján az MTVA és az intézménynél működő Központi Üzemi Tanács az elmúlt hetek tárgyalásai után idén október 12-én aláírt egy megállapodást, amelynek értelmében az alacsonyabb keresetűek, a nyugdíj előtt állók, a hosszabb ideje a közmédiában dolgozók, valamint a három vagy több kiskorú gyermeket nevelők számára külön juttatásokat biztosít a közmédia, továbbá létrehoz egy bruttó 14,6 millió forintos segélyalapot a munkavállalók szociális, rászorultsági alapú, illetve elhelyezkedést támogató segélyezése érdekében.

Kérdeztük azt is, hány nyugdíjas, vagy nyugdíj előtt álló személyt érint a leépítés.
A nyugdíjjogosultságot megelőző 5 éven belüli életkorúak száma jelenleg 16 százalék. Ugyanakkor ez a létszám csökkenni fog, hiszen sokan még az év hátralévő részében vagy 2017-ben nyugdíjba mennek. A munkavállalók érdekeire tekintettel és az Üzemi Tanáccsal kötött megállapodás alapján az MTVA ügyel arra, hogy a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megfelelően, ésszerű időtartammal, a felmondási idő kezdetét úgy állapítsa meg, hogy a munkaviszony megszüntetését követő napon az adott munkavállaló a nyugdíjra való jogosultságát megszerezhesse.
– válaszolta a sajtófőnök, akitől végezetül azt kérdeztük, hogyan fogja megoldani a közmédia, hogy a 141 fő munkáját elvégezzék, illetve igaz-e, hogy bizonyos embereket cégekbe (egyrészt beszállítókhoz, másrészt a különféle MTVA-s leányvállalatokba, kft.-kbe) szerveznek ki. Ezzel kapcsolatban Kobza azonban azt állította, hogy kiszervezés nem folyik, csak csoportos létszámcsökkentés.
A leépítés egyetlen célja, hogy a közmédia hatékonyabban, a belső párhuzamosságokat megszüntetve működjön a jövőben.
 – tette hozzá.
Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik