A 24.hu elsőként írta meg augusztusban, hogy információi szerint gőzerővel dolgozik egy új, Apa magazin címmel ősszel debütáló magazin előkészítésén a Playboyt, a Joyt, az Évát, az InStyle-t és több más print terméket előállító Marquard Media Magyarország lapkiadó, mely – ahogyan nevéből is adódik – az apaság témakörével foglalkozik majd, és a célcsoportját olyan férfiak képezik, akik már vagy rendelkeznek gyermekkel, vagy ezután tervezik a családalapítást. Azt is jeleztük, hogy tudomásunk szerint az Apa magazin főszerkesztőjének azt a Vida Ferencet kérték fel, aki az említett kiadóhoz tartozó Playboy főszerkesztő-helyetteseként volt ismert mostanáig. Vida Ferencet és a kiadó sajtókapcsolati munkatársát, Konrád Dézit azonban hiába kerestük kérdéseinkkel, mivel nem nyilatkoztak. Augusztusi információinkról azonban mostanra bebizonyosodott, hogy helytállónak bizonyultak, ugyanis az Apa Magazin szeptember 29-én, azaz most csütörtökön meg is jelenik.
Már van, aki kézbe is vehette
A lap rovataiban sokat írnak majd az apává váló férfiak fejében felmerülő kérdésekről, így például arról, hogy bent legyenek-e a szülésnél, mennyire lesz hatással a családi életük a karrierjükre, vagy hogy hogyan érdemes berendezni a gyerekszobát. A lapban szó esik majd arról is, hogy hogyan és mikor érdemes mesélni a gyereknek a virágról és a méhecskékről, illetve mitől függ, hogy az utód örökli-e a szülei rajongását, de megnyugtató válaszokat igyekeznek majd adni arra is, hogy mi lesz a barátokkal a családalapítás után. Lesz gasztrorovat is, melyben férfiakat tanítanak majd főzni, és kütyü-, valamint utazás és sportrovattal is jelentkezik majd a lap, mondván, ezekről sem kell lemondani azért, mert valaki apává válik.
A színes magazint a kiadó a későbbiekben közel ezer forintért (995 Ft) szeretné értékesíteni, de az első számhoz még 20 százalékkal olcsóbban is hozzá lehet majd jutni. Ezt már onnan tudjuk, hogy Óhidi Zsuzsanna, a Marquard Media ügyvezetője a Siófokon zajló Internet Hungary konferencián egy más témáról szóló előadása közben fél mondattal utalt a tervezett magazinra is, melynek “műszaki példánya” (magyarán próbanyomata) Óhidi elmondása alapján már megérkezett a kiadóba. Az előadás után pedig kicsit utánanéztünk, hogy áll az ügy, és találtunk egy egyelőre száz fős közönséggel rendelkező Facebook-oldalt, ahol a tervezett lapot beharangozzák, és ahol már látszik az új print termék borítója is.
Nehéz helyzetbe kerültek a férfi lapok
Az új lap elindítása egyébként azért is tűnik érdekes húzásnak, mert az elmúlt években a férfiakat megcélzó lapok közül több jelentős is megszűnt Magyarországon és Nyugat-Európában, illetve az Egyesült Államokban. Többek között egy ideje már nem nyomtatják ki az FHM-et, a CKM-et és a Penthouse-t, a Playboy pedig ugyancsak folyamatos átalakításokra kényszerült, illetve a hírek szerint eladósorba került. Tulajdonosa, Hugh Hefner pedig a híres villájától is megvált.
Épp ezért érdemes lesz figyelni, hogy ha a lenge öltözetű hölgyekkel már nem tudták lapvásárlásra rávenni a férfiakat, akkor a családalapítás témakörére felhúzva el tudják-e adni nekik az új nyomtatott médiaproduktumot egy olyan országban, ahol a születésszámok alakulása amúgy hosszú ideje kedvezőtlen trendben van.
Egy hónap alatt két új magazin és egy izgalmas kivásárlás
Az Apa magazin egyébként egy hónapon belül már a második új nyomtatott magazin a hazai médiapiacon, hiszen néhány hete jelent meg először egy másik új cím, a Fejős Éva magazin is. Ez utóbbit a Nők Lapja volt újságírója által gründolt kis kiadó, az Erawan indította el, 144 oldalas és a női célcsoportnak szól.
Szintén a magyar magazinpiaccal kapcsolatos izgalmas fejlemény, hogy – mint arról hétfőn beszámoltunk – a Central-csoport kivásárolja a Hearst Magazine International 50 százalékos tulajdonrészét a Central Hearst Kft.-ből, mely többek között a Cosmopolitan és az ELLE című magazinok magyarországi kizárólagos licenctulajdonosa. Így a Varga Zoltán üzletember tulajdonában lévő Central Médiacsoport egyedüli tulajdonosává válik a magazinoknak Magyarországon.
(A 24.hu kiadója a Central Digitális Média Kft., mely tulajdonosi átfedésben van a Central Médiacsoporttal.)