Egyetlen észrevétel sem érkezett az augusztus 10. és 24. között hirdetményben közzétett, az országos kereskedelmi rádiós pályázathoz kapcsolódó frekvenciaterv tervezetére, így változtatás nélkül, véglegesként fogadta el a Médiatanács a dokumentumot – közölte a grémium szerdán délután.
A hét évvel ezelőtti pályázat frekvenciatervéhez képest új, modern frekvenciagazdálkodási módszerekkel a domborzati viszonyokat jobban figyelembe vevő, sztereó lakossági ellátottság 69,3 százalékos lesz, így a nyertes pályázó műsora jelentősen nagyobb hallgatósághoz juthat majd el, mint eddig – tette hozzá a Médiatanács, amely korábban arra hivatkozva nem hosszabbította meg a Class FM lejáró koncessziós szerződését, hogy fejleszteni kívánja a rádióhálózatot.
Még hónapok, mire döntés lesz a frekvenciáról
Az országos kereskedelmi pályázati felhívás tervezetének elfogadott szövege is megismerhető és véleményezhető, amelyre szűk négy hét áll rendelkezésre, a dokumentum a Médiatanács honlapján is olvasható. A pályázati felhívás tervezetében szerepel a médiaszolgáltatásért fizetendő éves bruttó alapdíj összege is, amely összeg alatt a médiaszolgáltatási jogosultság nem nyerhető el. Az alapdíj öt százalékának megfelelő összeget minden pályázónak pályázati díjként be kell fizetnie.
Nyilvános meghallgatás lesz
Az NMHH Hivatala szervezésében október 5-én nyilvános meghallgatás keretében bárki személyesen is tehet észrevételt, vagy tehet fel kérdést a dokumentummal kapcsolatban. A beérkezett vélemények feldolgozása után a Médiatanács 45 napon belül dönt a végleges pályázati kiírás közzétételéről, a pályázati ajánlatok benyújtására pedig legalább hatvan nap áll majd rendelkezésre. (Mindez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a Class FM frekvenciaszerződésének november 19-i lejáratáig biztosan nem születik döntés a rádió által használt hullámsáv leendő felhasználójáról, a Class pedig elnémul.)
Támogatás helyi, körzeti tévéműsoroknak
Az ülésen döntöttek arról is, hogy összesen 105,7 millió forint támogatást nyer el 23 helyi, körzeti tévé a rendszeresen jelentkező televíziós műsorok gyártásának finanszírozására kiírt Magyar Média Mecenatúra program idei pályázatának második fordulójában. A hírműsor kategóriában hét eredményes jelentkező volt: a debreceni, hódmezővásárhelyi, kalocsai, kecskeméti, miskolci, makói és zalaegerszegi televízió. A kulturális műsorok kategóriájában szintén hét pályázatot támogattak: az egri, kaposvári, mezőtúri, miskolci, pécsi, szentendrei és a Zemplén televíziót. Közéleti magazin kategóriában kilenc televízió pályázott sikerrel: a budapesti Centrum, a komlói Baranya, a derecskei KÉK-KÁLLÓ, a mórahalmi MÓRA-NET és a szegedi-makói TiszapART Televízió, valamint a mohácsi, a kiskőrösi és a szentgáli tévék.
Az idei pályázat következő fordulójára október 6-ig lehet jelentkezni az elektronikus pályázati rendszeren keresztül.
Kezdhet készülni a Friss FM
A Kisvárda 93,4 MHz helyi rádiós pályázat nyertese az egyedüli jelentkező FRISS MÉDIA Kft., amely Friss FM néven, közösségi jelleggel tervezi működtetni szolgáltatását. A Hajdúböszörmény 98,9 MHz helyi rádiós pályázaton benyújtott mindegyik ajánlat alaki érvénytelensége miatt a Médiatanács a pályázat eredménytelenségét állapította meg, és egyúttal felkérte az NMHH Hivatalát új pályázat előkészítésére. A Sárvár 96,5 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására indított pályázati eljárásban az alaki vizsgálat után a Médiatanács hiánypótlásra szólítja fel a pályázót.
A Médiatanács 11 médiaszolgáltatót figyelmeztetett, 38 médiaszolgáltatóra pedig bírságot szabott ki az idei első öt hónapra vonatkozó, zenei és műsorkvótákkal kapcsolatos törvényi kvótakötelezettségeik hiányos teljesítése vagy teljes elmaradása miatt. Arról, hogy ezúttal mely médiaszolgáltatókat bírságolták meg, nem szól a Médiatanács tájékoztatása.