Média

A Class FM új tulajdonosa megküzd a frekvenciáért, és ha kell, fellebbezni is fog

A Class FM-et idén májusban Simicska Lajos érdekeltségétől megvásároló új tulajdonos mindenképpen hosszú távon gondolkodik a magyar piacban, ezért elindulnak a frekvenciapályázaton, illetve a mostani döntést lehet, hogy megfellebbezik. Sőt, felvásárlásokra is készülnek.
Korábban a témában:

Mint azt megírtuk, nem hosszabbította meg a Médiatanács a Class FM hamarosan lejáró frekvenciaengedélyét. Bár a rádiót idén májustól irányító új tulajdonosok reménykedtek a kedvező elbírálásban, de a döntés ellenére is azt mondják: továbbra is hosszú távon terveznek. Véleményük szerint a meghosszabbításnak sem szakmai, sem jogi akadálya nem volt, így a hivatalos döntés kézhezvételét követően először jogászaikkal vizsgálják meg a kialakult helyzetet, és készek akár fellebbezni is, ha úgy ítélik meg.

Az Advenio Zrt. (a Class FM-et működtető vállalkozás) még tavaly július 30-án, minden jogi követelménynek megfelelően nyújtott be  frekvenciaengedély-hosszabbítási kérelmet azzal összefüggésben, hogy a rádió jelenlegi országos sugárzási engedélye idén november 19-én lejár.

A rádió új tulajdonosai leszögezték, hogy az Advenio Zrt. elindul az új pályázaton, “hiszen a tulajdonosok célja a folytonosság biztosítása a márka és a hallgatói bázis számára”.

A tulajdonosok és a rádió vezetősége véleménye szerint jogi akadály nem merült fel a frekvenciaengedély meghosszabbításával kapcsolatban.

A Médiatanács döntéséről szóló hivatalos értesítés kézhezvételét követően az Advenio Zrt. megvizsgálja, hogy az mindenben megfelelt-e a Médiatörvény és az egyéb hatályos jogszabályok által előírt követelményeknek, vagy szükségesnek ítélik meg, hogy fellebbezzenek a Médiatanács döntése ellen.Michael McNutt, a Class FM-et felvásárló Sláger Rádió Zrt. többségi tulajdonosa, az Advenio Zrt. igazgatósáságnak elnöke elmondta:

Elhamarkodott lenne nyilatkozni a Médiatanács döntésével kapcsolatban, amely szerint nem hosszabbítják meg a frekvenciaengedélyt, hiszen úgy gondoljuk, hogy ez jogilag szükségszerű lenne. Ügyvédeinkkel alaposan megvizsgáljuk a témát és aszerint lépünk majd. Hiszünk abban, hogy a Médiatanáccsal mielőbbi egyeztetés szükséges és ezt a lehető leggyorsabban meg is szeretnénk lépni. A Sláger Rádió Zrt.-ben lévő tapasztalatunk a Class FM márkával karöltve biztosíték számunkra, hogy vezető pozícióban maradjunk a hazai rádiós piacon és hallgatóinkat, valamint hirdető partnereinket a lehető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki. Elkötelezettek maradunk továbbá aziránt is, hogy a magyar rádiós piacon fektessünk be a jövőben.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) döntése, amely felveti annak szükségességét, hogy a frekvenciadíj korrekt piaci árát határozzuk meg, előrelátható volt, hiszen annak idején a Sláger Rádió esetében is a piaci realitásokhoz igazították a díjat és így kaptunk frekvencia hosszabbítást.

McNutt megerősítette, hogy az Advenio Zrt. egyetértene ezen változtatásokkal és kész folytatni a tárgyalásokat az NMHH-val a témában.

További felvásárlásokat is terveznek

A Class FM új tulajdonosainak közlése szerint tovább szeretnék növelni a Class FM piacvezető pozícióját, hiszen – mint azt már korábban közölték – hosszú távon terveznek a hazai rádiós piacon, így további akvizíciós lehetőségeket is vizsgálnak.

A vezetőség jelenleg is új helyszínt keres a stúdiónak, hogy a továbbiakban egy független helyszínen folytathassák működésüket.

A rádiót egyébként egy ideje Földes Ádám vezeti vezérigazgatóként, aki korábban a Sláger Rádió kereskedelmi igazgatója, illetve a Danubius Rádió vezérigazgatója volt. Az új programigazgató Hamvas Viktor, illetve a vezetést segíti a közelmúlttól Bolla Zsolt, a Sláger Rádió korábbi programigazgatója, jelenleg független programming szakértő, akinek fő feladata a programmingot érintő változások menedzselése, a hallgatók magas szintű kiszolgálása érdekében.

Földes Ádám vezérigazgató a mostani fejlemény kapcsán azt mondta:

„Továbbra is célunk, hogy a jogszabályi kötelezettségeinknek eleget téve működjünk, tovább erősítsük a Class piacvezető pozícióját, szórakoztassuk a mintegy 3 milliós hallgatói bázisunkat, illetve az eddigi és a jövőbeli partnereinket és az ügyfeleinket maradéktalanul kiszolgáljuk.”

 

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A FUTURE KING IS BORN – In Disney’s all-new “The Lion King,” Simba idolizes his father, King Mufasa, and takes to heart his own royal destiny. Featuring JD McCrary and Donald Glover as young Simba and Simba, “The Lion King” roars into U.S. theaters on July 19, 2019. ©2019 Disney Enterprises, Inc. All Rights Reserved.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.