Média

Végre emberi időpontban is megnézheti az olimpiát

Ha átaludta a magyar érmeket, most pótolhatja: a közmédia nemrég debütált csatornája, az M5 ugyanis úgy döntött, mától több héten át leadja a riói olimpia eseményeit, immáron barátibb időpontban is.

Az MTVA hétfőn jelentette be, hogy mivel feltehetőleg sokan lemaradhattak a Rióban megrendezett olimpiáról a brazil időeltolódás miatt és így sokan azt sem látták, ahogyan a magyar sportolók megszerezték a 8 aranyérmet, 3 ezüstöt, és 4 bronzérmet, ezért augusztus 22. és szeptember 7. között a teljes olimpiát megismétlik az M5 csatornán, de immáron időeltolódás nélkül.

Ma hétfő este 20 órától 16 napon keresztül ismétlik meg a teljes ötkarikás játékokat, napról napra, annyi különbséggel, hogy magyar idő szerint adják az eseményeket, azaz augusztus 22., hétfő 20 órától RIO2016 nyitóünnepség a kezdés, majd szeptember 7-én 22 órakor a záróünnepség lesz a vége. Minden délután lesz magyar blokk, és ezúttal természetesen nem kell úgy kapcsolgatni, mint az élő események alatt, vagyis minden mérkőzés, minden bronzmeccs, minden döntő teljes egészében látható lesz.

Főműsoridőben 20 órától a két legnépszerűbb olimpiai szám, az úszás és az atlétika lesz főszerepben, mivel az élő műsorfolyamban ezeket volt a legnehezebb követni élőben, mert az úszás döntői magyar idő szerint hajnal 3-kor, az atlétika-döntők hajnal 2-kor kezdődtek.

Lesznek olyan tartalmak is, amelyeket az egybeesések miatt az élő közvetítésekben nem is láthattak a magyar nézők: mind a 306 olimpiai döntőt leadja a közmédia, tehát mind a 306 riói aranyérem sorsát eldöntő küzdelmet megnézhetik akik az M5-re kapcsolnak – írja az MTVA sajtóosztálya.

Az MTVA döntése persze azért is logikus, mert elég sok magyart érdekeltek az éjszakázások ellenére a sportesemények – legalábbis elég jelentős nézettséget hoztak össze a sportolók a köztévének.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik