Média

Feltüzelte a magyarokat a tűzijáték és az olimpia, de a Barátok Közt is verhetetlen volt

Hatalmas nézettséget hozott a közmédia csatornái számára az augusztus 20-i tűzijáték, valamint az olimpia utolsó néhány versenye, ahol magyarok is érdekeltek voltak. A múlt heti nézettségversenyt egyébként megint az RTL nyerte.

Hatalmas nézettséget hozott a közmédia csatornái számára az augusztus 20-i tűzijáték: minden harmadik tévékészüléken a tűzijátékot nézték augusztus 20-án – közölte az MTVA hétfőn.

Tudta?

Ha átaludta a magyar érmeket, most pótolhatja: a közmédia nemrég debütált csatornája, az M5 ugyanis úgy döntött, mától több héten át leadja a riói olimpia eseményeit, immáron barátibb, időeltolódás nélküli időpontban.

Duna Televízió és a Duna World nézettségi adataira hivatkozva a közmédia azt írta, hogy a két csatornán összesen 1 millió 211 ezer ember nézte a tűzijátékot, ami 33,1 százalékos közönségarányt jelent. A Duna Televízió műsorán 838 ezer ember, a Duna Worldön 373 ezer ember nézte az ünnep záróeseményét.

A tűzijáték mellett egyébként a hétvégén még zajló olimpiai sportközvetítések is nagyot lendítettek a közmédia nézettségi mutatóin.

Az öt legnézettebb sportesemény augusztus 19-én:

  • 16:13-tól női vízilabda bronzmérkőzés 470 ezer fő (Magyarország-Oroszország),
  • 15:49-től férfi kajak négyes 1000 méter elődöntő 435 ezer fő
  • 15:57-től férfi kajak négyes 1000 méter elődöntő 413 ezer fő,
  • 15:28-től férfi kenu kettes 1000 méter elődöntő 410 ezer fő,
  • 15:05-tól férfi kajak egyes 200 méter elődöntő 405 ezer fő,

Az öt legnézettebb sportesemény augusztus 20-án:

  • 14:46-tól női kajak négyes 500 méter döntő 674 ezer fő,
  • 14:54-től kajak-kenu eredményhirdetés 614 ezer fő,
  • 15:05-től férfi kajak négyes 1000 méter döntő 585 ezer fő,
  • 15:20-tól kajak-kenu eredményhirdetés 577 ezer fő (női kajak négyes 500),
  • 14:12-től férfi kenu kettes 1000 méter döntő 529 ezer fő.

Az öt legnézettebb sportesemény augusztus 21-én:

  • 13:36-tól az érem-összefoglaló nézettsége 233 ezer fő,
  • 19:00-től a férfi kézilabda olimpiai döntő nézettsége 214 ezer fő,
  • 12:50-től az atlétika összefoglaló nézettsége 190 ezer fő,
  • 13:44-től az olimpiai hírek (stúdió) nézettsége 186 ezer fő,
  • 20:34-től az olimpiai hírek (stúdió) nézettsége 180 ezer fő.

Az adatok forrása: MTVA/Nielsen Közönségmérés

Újra az RTL nyerte a hetet

Az RTL Magyarország Marketingkommunikációs osztálya egyébként az MTVA közleménye után nem sokkal tette közzé a múlt heti nézettségi adatait. Az RTL közölte: egyértelműen az RTL Klub nyerte a 33. héten is a főműsoridős nézettségi versenyt a kereskedelmi célcsoportban. A top 50-es lista első 14 helye mellett további tizenhetet az RTL Klub, két pozíciót a Cool, egyet pedig a Film+ szerzett meg. A legnézettebb műsorok 33. heti rangsorának első négy helyét a Barátok közt foglalja el, megelőzve az RTL Klub másik saját gyártású napi sorozatát, az Éjjel-Nappal Budapestet. Ami pedig a nézettségi versenyt illeti: az RTL Klub főműsoridőben, a kereskedelmi célcsoport körében idén eddig 183 estét nyert meg, míg a TV2 mindössze 23-at.

Az RTL Klub két, saját gyártású napi sorozata stabilan vezeti a főműsoridős nézettségi versenyt a 18-49-es korosztály körében: a 33. héten a Barátok közt a lista első négy helye mellett a kilencediket is megszerezte, ami átlagosan 19,5 százalékos közönségarányt jelent. Az Éjjel-Nappal Budapest négy epizódja a top10, egy pedig a top50 legnézettebb műsor közé került be – a sorozat egyik alapszereplőjének, Marcinak a távozása az ötödik, a hatodik, a nyolcadik, a tizedik és a tizennyolcadik helyre rangsorolta a sorozatot, ami 18,6 százalékos átlagos heti közönségarányt eredményezett.

Az RTL Klubon futó sorozatok közül a Szulejmán bizonyult a legnézettebbnek a kereskedelmi célcsoportban: Hürrem szultána ármánykodása 16,4 százalékos közönségaránnyal a 33. hét hetedik legnézettebb műsora lett. A Dr. Csont hétfői dupla epizódja is sokakat ültetett a képernyők elé: 14,5 és 12,4 százalékos közönségarányt ért el, a legnézettebb műsorok top 50-es nézettségi listájának tizenegyedik és harminchatodik pozícióját érte el. A német autópálya-rendőrség mindennapjaira is sokan voltak kíváncsiak: a Cobra 11 című német akciósorozat 14,7 százalékos közönségarányt ért el, a top listán a tizenharmadik legnézettebb műsor volt az elmúlt héten.

Az RTL Klub napi infotainment műsora, a Fókusz továbbra is népszerű a 18-49-es korosztály körében, a 33. héten öt adás is bekerült az 50 legnézettebb műsor közé, 16,1 százalékos heti átlagos közönségarányt tudott összehozni..

Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az RTL Magyarország kábelcsatornái: a 33. héten a Cool két, a Film+ pedig egy helyet szerzett meg a top 50-es listán. A Coolon is futó Dr. Csont című sorozat a rangsor 38. és 43. pozícióját szerezte meg, 8,7 százalékos heti átlagos közönségarányát érve el, a Film+ pedig a Bűnvadászok című olasz filmvígjátékkal a negyvenhetedik lett ennek 8 százalékos közönségaránya lett.

Az RTL Magyarországhoz tartozó csatornák átlagos, 33. heti főműsoridős Live+As Live közönségaránya a 18-49-es korosztály körében 28,5 százalék volt, így fölényesen nyerte a nézettséget a mindössze 19,3 százalékot elérő TV2 Csoporttal szemben. Így az RTL Klub főműsoridőben a kereskedelmi célcsoport körében idén eddig 183 estét nyert meg, míg a TV2 mindössze 23-at – közölték a Nielsen Közönségmérés adatai alapján.

(Adatok forrása: RTL Magyarország / 2016. 33. hét, a 18-49 éves korosztály körében, főműsoridőt (19:00-23:00) vizsgáló Live+AsLive nézettségi adatai)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik