Média

“Szinte aki él és mozog”, olimpiát közvetít majd a közmédiánál

Az M4, az M5, az M1 és a Kossuth Rádió, valamint az MTVA internetes szerkesztősége is közvetít majd az olimpiáról. A közmédia vezetése azt is elárulta, hogy kik lesznek a tudósítói az egy hét múlva Rióban kezdődő olimpiai események idején. Héder Barna sportigazgató azt mondta, szinte az összes hadra fogható szakembert bevetik az ötkarikás játékok idejére.

Az M4 Sport, az M5, az M1 és a Kossuth rádió is közvetít, illetve beszámol majd a jövő héten Rióban kezdődő olimpiai eseményekről – tájékoztatott az MTVA vezetése pénteken.

Az M4 Sporton egyébként már hónapok óta zajlik az ötkarikás játékokra való felvezetés. Az Út Rióba és az Út a riói olimpiáig című magazinnal indult a hangolódás, előbbi magyar-, míg utóbbi nemzetközi szempontból mutatja be az olimpikonok útját és felkészülését a megmérettetésre. Ezt a két műsort egészítette ki a július óta műsoron lévő mini portré sorozat a magyar kvótás sportolókról, amelyekből a nézők megismerhetik a riói olimpiára induló teljes magyar csapatot.

Némi túlzással azt mondhatom, hogy a legjobb szakemberek közül aki „él és mozog”, a közmédia fedélzetén lesz. Olyan sorozatba vágunk bele, amely összetettségében túltesz a foci-Eb magyar meccseinek közvetítésén is: 14-15 videó csatornán zúdulnak be az események a budapesti stúdióba, valamint minden olyan eseményen, ahol a mieink rajthoz állnak, ott lesz egy riporterünk is. Az a célunk, hogy a nézők azt érezzék, ők is ott vannak a helyszínen. A riói játékok alatt 10 kamerával járjuk be a helyszíneket a londoni 2 helyett, ez óriási minőségi különbséget fog jelenteni a közvetítésekben

– mondta Héder Barna sportigazgató a közmédia sportos szakemberi gárdájáról.

Az M4 Sport mellett a közmédia párhuzamosan számol be az olimpia eseményeiről az újonnan induló M5 csatornán is. Az m4sport.hu oldalon folyamatosan frissülő és élő tartalmakkal találkozhatnak az látogatók. Ébredés után a nézőket összefoglalók várják, így a magyar idő szerint délutáni versenykezdésig mindent megnézhetnek a két csatornán, amiről éjjel lemaradtak. A televíziós közvetítések mellett, a Kossuth Rádió is élőben számol be a kiemelt eseményekről, olyan rádiós legendákkal mint Novotny Zoltán, vagy Gulyás László. Ezenkívül az M1 helyszíni stábja is végig kíséri a riói ötkarikás játékokat és a csatorna  más szemszögből, folyamatos élő kapcsolásokkal és hírfolyamokkal mutatja be az olimpiát.

Az M4 Sport nyári mottója a #veletekvagyunk, ezt a hashtaget használva az MTVA nézői az olimpia ideje alatt üzenhetnek is a sportolóknak. A támogató jókívánságokat az M4 Sport csapatának tagjai fogják átadni a magyar olimpikonoknak.

Az MTVA azt is elárulta, hogy kik lesznek a tévés és rádiós kommentátorai, riporterei és műsorvezetői az olimpia alatt.  Íme a névsor:

Tévés kommentátorok

  •     Hajdu B. István
  •     Székely Dávid
  •     Knézy Jenő
  •     Újvári Máté
  •     Mohay Benedek
  •     Vásárhelyi Tamás
  •     Szekeres Péter
  •     Varga Péter
  •     Szabó Gábor
  •     Horváth Mariann
  •     Bartha Zoltán
  •     Szőke Viktória

Rádiós kommentátorok

  •     Novotny Zoltán
  •     P. Fülöp Gábor
  •     Gulyás László

Tévés riporterek

  •     Tihany Viktor
  •     Berkesi Judit
  •     Molnár Mátyás
  •     Bobák Róbert
  •     Kovács „Koko” István
  •     Tóth Bálint
  •     Deák Kriszta
  •     Farkas Bettina

Műsorvezetők

  •     Gundel Takács Gábor
  •     Szujó Zoltán
  •     Petrovics-Mérei Andrea
  •     Török Olivér

Ajánlott videó

Olvasói sztorik