Média

Romániából Magyarországra költözik a Sláger TV

Tücsi és Petra, Sláger TV
Tücsi és Petra, Sláger TV
Míg Andy Vajna épp most költözteti Romániába a TV2 csatornáit, a romániai származású Radu Morar tulajdonában lévő Sláger TV Romániából Magyarországra települ át. Egyúttal nevet is váltanak.

Román helyett magyar joghatóság alá kerül az egykori Sláger TV, amely július 1-jétől Magyar Sláger TV néven működik – közölte a csatorna pénteken az MTI-vel. A hír szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hivatala már nyilvántartásba is vette a Magyar Sláger TV Kft.-t mint médiaszolgáltatót.

Közlésük szerint a 2009 szeptemberében még Nóta TV néven indult Magyar Sláger TV az összes jelentős hazai kábelszolgáltató kínálatában szerepel, így Magyarországon több mint 2 millió háztartásban érhető el adása.

A Magyar Sláger TV Kft.-t a cégnyilvántartás szerint egyébként idén februárban hozta létre a Sláger FM (a volt Juventus Rádió) tulajdonosaként is ismert Tematic Media Group. Érdekesség, hogy a Tematic Media Group kapcsán korábban az egyik napilap azt írta, hogy Andy Vajna felvásárolná, és tárgyalásokat folytatnak a Tematic csoporttal. A Tematic tulajdonosa, a romániai származású Radu Morar azonban ezt a 24.hu-nak korábban telefonon határozottan cáfolta.

A Budapest-Bukarest tengelyen a Sláger TV jön, a TV2 megy

Érdekesség, hogy a Sláger TV pont azokban a napokban helyezi át a tevékenységét magyar joghatóság alá, amikor az Andy Vajna által felvásárolt TV2 Média Csoport Kft. tévécsatornái román joghatóság alá kerülnek át, vagyis nem a magyar médiajog szerint működnek majd, és a román költségvetést gazdagítja majd a kormánybiztos kezére került médiavállalat. Ez százmilliókban mérhető károkat okoz a magyar költségvetésnek.

 

Ha valaki ne adj isten még nem ismerné a (Magyar) Sláger Tv műsorait, velünk most ezt is bepótolhatja.

(Kiemelt kép: a Sláger TV műsora)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik