Média

Erősen kezdte az évet az Axel Springer

Az Axel Springer berlini főhadiszállása
Az Axel Springer berlini főhadiszállása
Ez a médiakonszern nemrégiben nyilvánosságra hozott 2016 első negyedéves gyorsjelentéséből derül ki.

2016 első három hónapjában 5,2 százalékkal tudta növelni Európa egyik legnagyobb médiavállalata, az Axel Springer az EBIDTA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) mutatóját, miközben az árbevétele 0,4 százalékkal emelkedett.A cég főleg a digitális üzleti területeknek köszönhetően tudta javítani az eredményeit.

A digitális területek adták a vállalat teljes árbevételének 67 százalékát, és a cégcsoport profitjának 72 százalékát.Az Axel Springer az első negyedévben összesen 783,4 millió euró árbevételre tett szert, szemben az előző év azonos időszakában mért 780,6 millió euróval. A társaság gyorsjelentésének összeállítói kiemelték, hogy a növekedést a dekonszolidációs hatások ellenére tudták elérni: mivel a svájci területeket eladták a Ringier Axel Springer Schweiz AG-nek, így a svájci eredmények már nem az Axel Springer eredményét javították, de hasonló lépés volt a Talpa Germany és a Smart AdServer eladása is, hiszen ezek eredményeit sem az Axel Springer adataihoz konszolidálják.

A dekonszolidációs hatásoktól valamint az árfolyamhatásoktól megtisztítva egyébként 4,6 százalékos növekedés mutatható ki.

Az EBITDA 125,9 millió euró lett a korábbi év azonos időszakának 119,8 milliós eredményével szemben. Az EBIDTA növekedéséhez nagyban hozzájárult, hogy különösen jól teljesítettek az apróhirdetési (classified) típusú hirdetési modellek.

A médiavállalat egyébként egyúttal megerősítette a korábbi, 2016 március elején publikált éves jelentésében megfogalmazott prognózisát a következő időszakra, valamint bejelentették, hogy az Axel Springernek világszerte már 200 millió egyedi látogatója van.

Dr. Mathias Döpfner,az Axel Springer SE vezérigazgatója hozzátette, hogy a 200 millió látogató háromnegyede az újságírói márkáikhoz kapcsolódik, és reményét fejezte ki, hogy a növekedés folytatódhat.

Ha önt a további részletek is érdeklik, a gyorsjelentést itt találhatja meg angol és német nyelven.

 

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik