Média
Az Axel Springer berlini székháza. Fotó: Thinkstock

Nagyot nőtt az egyik legnagyobb európai médiacég

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2016. 03. 03. 11:46

Az Axel Springer cégcsoport ma tette közzé 2015-ös pénzügyi eredményeit. Egyre erősebbek digitális téren, mára a profit 70 százaléka származik ebből.
Korábban a témában:

Érdekel a content marketing?


Jelentkezz a márciusban induló képzésre!

A médiakonszern jelentése alapján az Axel Springer SE árbevétele a tavalyi üzleti évben 8,5 százalékkal növekedett, míg a nyeresége (EBITDA) 10,2 százalékkal emelkedett. A profit és az árbevétel emelkedését főleg a digitális területek hajtották.

A cég 2015-ben folytatta a digitális területen a terjeszkedést (2015 őszén például felvásárolták a Business Insidert), és sokat invesztált az angol nyelvű digitális tartalomszolgáltatására. Ennek köszönhetően a cég árbevételeinek már 62 százalékát biztosította a digitális terület, míg a cégcsoport profitjához 70 százalékban járult hozzá. A digitális a cég teljes hirdetési bevételeinek 80 százalékát tette ki.

Az Axel Springer közölte azt is, hogy a 2015-ös fiskális évben az árbevételének közel fele származott nemzetközi piacokról, ami ugyancsak növekvő tendenciát mutat.

A társaság a jó üzleti eredményeknek köszönhetően várhatóan osztalékot is fizetni tud a részvényeseknek, az igazgatóság és felügyelőbizottság részvényenként 1,80 euró kifizetését ajánlja a társaság éves közgyűlésének. A cég összesen 194,2 millió eurót fizetne ki erre a célra.

Dr. Mathias Döpfner, az Axel Springer SE vezérigazgatója közölte:

Napjainkban az Axel Springer a világ egyik legnagyobb digitális médiavállalata elérés alapján. Jelentős növekedési potenciált látunk hosszútávon a digitális területeinknek köszönhetően. 2016-ban az elmúlt néhány hónapban végrehajtott befektetéseink fejlesztésére fogunk fókuszálni.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a cég főleg a Business Insider üzleti és pénzügyi hírportált, valamint az innovatív tartalomplatformot, az Updayt és az amerikai mobilvásárlási platformot, a Retale-t fogja középpontba helyezni.

A cég árbevételei 8,5 százalékos növekedésnek köszönhetően 3294,9 millió euróra növekedtek, szemben az előző évi 3037,9 millió euróról. Ez megegyezik az előrejelzéssel. A társaság EBITDA-ja a 2014-es 507,1 millióról 559 millió euróra növekedett. A társaság által végrehajtott felvásárlásoknak köszönhetően egyébként a társaság létszáma 7,9 százalékkal, 15 023 főre növekedett a 2014-es 13 917 főről.

Axel Springer SE céget 1946-ban alapította meg Nyugat-Németországban Axel Springer újságíró. A médiacsoport a külföldi terjeszkedését Spanyolországban és Magyarországon kezdte az 1980-as évek végén, de a berlini központú vállalat mára számtalan európai nagyvállalattal rendelkezik. Az Axel Springer adja ki például a Die Weltet és a Bildet, illetve ahogy már említettük, tavaly a Business Insider is hozzájuk került.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.