Média

Felmondott a Matolcsyék által pénzelt VS.hu portál újságírója

Joó Hajnalka újságíró a Facebookon jelentette be, hogy távozik a jegybank alapítványai által 650 millió forintból titokban pénzelt VS.hu-tól.

Az újságíró a Facebookon azt írta:

A szerkesztőség független (aki mást mond, hazudik), de az MNB lopott (pardon, elkülönített) pénze – amiről amúgy fogalmam nem volt – se az ízlésemmel, se a szakmai elveimmel nem fér össze

Joó Hajnalka – aki korábban a Századvég ellen bírósági pert is nyert és fideszesek állítólag a vécére is követték – most azt írta, hogy 10 év alatt ez már a negyedik munkahelye volt, ahonnan közvetlen vagy közvetetten politikai okokból kényszerült távozásra.

A péntek este az Alkotmánybíróság döntése értelmében nyilvánosságra hozott MNB alapítványi akták alapján a VS.hu tulajdonosa, a Matolcsy György MNB-elnök unokatestvéréhez, Szemerey Tamáshoz kötődő New Wave (amely állami hitelek segítségével az Origót is képes volt nemrégiben megvásárolni a Telekom-csoporttól) 650 millió forint támogatást kapott úgy, hogy a támogatás tényét egyébként mostanáig nem tüntették fel, sőt, a kormánypártok támogatásával korábban egy olyan jogszabályt is elfogadtak, ami a jegybanki alapítványok pénzköltését teljesen elzárta volna a publikumtól. Ezt a jogszabályt végül megsemmisítette az Alkotmánybíróság, Matolcsyék pénzköltései ezután kerültek fel az internetre.

A VS.hu újságírói közül Joó Hajnalka az első, aki a történtek miatt távozásról döntött. A többi újságíró a hétvégén szerkesztőségi közleményben azt írta, hogy nem tudtak a pénzekről.

Ha kíváncsi arra, hogyan tömték ki a VS.hu médiabirodalmat jegybanki alapítványok és egy állami tulajdonú bank, ezt az ábrát tanulmányozza.

A New Wave egyébként egy közvetítőcégen keresztül szeretné megvásárolni a Figyelő című hetilapot is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik