A furcsa ötlet az Oszakában székelő épületkarbantartó cég, a Sono & Sons vezetőinek fejéből pattant ki, hiszen a céget a kártevők elleni védelmi rendszere, a SEARCH (We Safeguard our Environemnt with Alpha Roach Control Helper) tette naggyá és gazdaggá, ez pedig a házakban nyüzsgő csótányok serege nélkül egészen biztosan nem sikerült volna.
Tizenöt évvel ezelőtt a vállalat irányítói tehát úgy döntöttek, hogy ideje megköszönni a rovaroknak, hogy ekkorára duzzasztották a bankszámlájukat. Az ötletet egy terv, majd a szobrász Hiro Amano megbízása követte, aki végül létrehozta a négy emberi karral és két lábbal rendelkező, kissé talán steampunk-beütésű, Gokiburi Tenzo névre hallgató betoncsótányt, mely azóta is a Kamikitayamában található Rinszen templom kertjében áll.