Light

118 nővel szexelt, pedig csak barátnőt keres

Az 51 éves, New York-i Dan Perino fél éve azzal került be a hírekbe, hogy nagyon szeretne végre egy komoly barátnőt, ezért teleplakátolta a szomszédságát a saját arcképével, illetve elérhetőségeivel. A teleplakátolás szó szerint értendő, több mint negyvenezer hirdetmény jelent meg.

A News.com.au most azt írja, vállalkozása tulajdonképpen sikeresnek tekinthető, mert több száz randin van túl, és 118 nővel szexelt. Vagy sikertelennek, mert továbbra sincs nője.

Az egyébként színész és webdesigner Perino remekül kitalálta a dolgot: eredeti megoldásával világszerte felkapott sajtótéma lett, készített egy dokumentumfilmet, írt egy novellát, és reméli, hogy ismertségéből legalább egy saját reality összejön. Pedig eleinte csak abban hitt, hogy egy héten belül talán jelentkezik valaki, és ennyi. Ehhez képest nem sokkal később már a CBS kért tőle interjút, és elkezdtek jönni a randiajánlatok is. “Napi két-háromszázszor csörgött a telefonom, nem is tudtam mindenkit visszahívni, nagyon kemény volt. Mostanra azért sikerült, de vagy nyolcezerszer hívtak.” A napi minimum egy-két telefonhívás mellett rengeteg SMS-t kapott, és a randizás sem ment egyszerűen. “Sok lányt idegesít az ismertségem. Elolvassák a Google-ön a rólam szóló cikkeket… Megijeszti őket, nincsenek hozzászokva. Sétálgatok az utcán, és tíz-tizenötször megállítanak, hogy lefotózzanak.”

Nyolcezer nő közül azért valaki csak jó lehetne, de Perino szerint nem véletlenül nem köteleződött még el – New York a randizás városa, nem a párkapcsolatoké, és nagyon nehéz ott egyedülállónak lenni. “Nem igazán vagyok válogatós, bár egymás után találkozom ezekkel a lányokkal, de egyik sem feleség-alapanyag. Olyan barátnőt keresek, akit majd el is vehetek.” Éppen ezért 25-37 évesnek kell lennie a választottjának, hogy családot alapíthassanak: az ötvenes éveikben járó nőknek esélyt sem ad, mert úgysem lesz gyerekük. “Volt, hogy felhívott egy nő, aki negyvenesnek mondta magát, erre kiderült, hogy nyugdíjas.”

Ez az életvitel viszont komoly kiadásokkal járt: eleinte vacsorázni vitte a randipartnereit, majd rájött, hogy ez túl sokba kerül, úgyhogy már csak kávézni találkozik a feleségjelöltekkel. Azért egy vörös rózsát mindenkinek visz. De nem is ez az igazi örömhír, hanem hogy az asszonykeresést a közeljövőben globális szintre emeli. Tehát ha ön egy elkeseredett, egyedülálló nő, akkor itt az alkalom, hogy egy médiasztár asszonyjelöltje legyen. “Nem érdekel, meddig tart [a keresés]. Kezdek rosszul lenni az amerikai nőktől, a tengerentúliak sokkal nyugodtabbak. Szeretnék egy barátnőt, akivel minden nap találkozhatnék, vagy minden másnap, és elmehetnék sétálni vagy valami spontán dolgot csinálni. Egy olyan lányt, aki nem annyira elfoglalt, hogy csak néhány hetente találkozhatunk.” Ha kedvet kapott jobban megismerni ezt az elszánt nősülőt, itt a Twitteren, megteheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik