Light

Éden Hotel: Botrány a TV2-nél, kikerült a netre egy szexvideó

Kiszivárgott a műsor egyik durva szexjelenete, amelynek szereplőit egyelőre még nem is láthatjuk a képernyőn. A csatorna keresi a felelőst.

Pikáns felvétel került fel az internetre, melyen az Éden Hotel egyik párja látható. A fiatalok a zuhanyzóban állva estek egymásnak, és egy cseppet sem zavartatták magukat a kamerák miatt. A két szereplőről egyelőre nem is lehet még többet tudni, hiszen a közel három hónapig forgatott realityhez csak később csatlakoztak, és még nem is kerültek adásba.

Az egyik videomegosztóra feltöltött jelenet minőségén látszik, hogy az amúgy is fekete-fehér, éjszakai kamerás felvételt telefonnal rögzítették, és így robbantottak vele a világhálón. Ez arra enged következtetni, hogy az itthoni utómunkálatok során vehette fel valaki az egészet.

Koltay Tamás, a TV2 kommunikációs vezetője a Blikknek elmondta, hogy komolyan veszik az ügyet, és vizsgálják az esetet, hiszen az Éden Hotel felvételeit eddig is bizalmasan kezelték, és továbbra sem akarják, hogy idő előtt kiszivárogjanak az események.

“Olyan felvételről van szó, amelyet nem szántunk képernyőre. Nem megyünk el szó nélkül az eset mellett, vizsgáljuk annak a körülményeit, hogyan kerülhetett fel a videoportálra a képsor” – fogalmazott Koltay.

Egyelőre még csak ilyen lepedő alatti bohóckodást láthattunk az Éden Hotelben:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik