A nosztalgia az idősek kábítószere, így hiba lenne azzal a tételmondattal nyitni, hogy régen minden jobb volt, de a Játék határok nélkül tényleg jobb volt régen. Nem csak arról van szó, hogy akkor voltunk fiatalok (már aki, persze), akkor zajlott a furcsa ruhás/furcsa zenés 90-es évek, és a rendszerváltozás gondolatától megrészegedve minden nyugati cucc sokkal menőbbnek tűnt. Az eredeti nevén Jeux sans frontières-ként futó programsorozat MŰKÖDŐ tévéshow volt, ami nézők tömegeit ültette le a képernyők elé.
Amikor Magyarország 1993-ban a Játék határok nélkül résztvevője lett, egy olyan műsor rendszeres szereplőjévé vált, amely azt a célt tűzte ki, hogy az Európai Unió tagjait egységbe kovácsolja, s nem mellékesen EU-n kívüli országokat is meginvitáljon egy exkluzív klubba. Hazánk mellett olyan uniós csatlakozásra ácsingózó országok is megmérették magukat, mint Csehország, Szlovénia vagy Málta, így volt egy metaszintje is a játéknak. Magyarország 1999-ig minden évben részt vett a határtalan játékban, és hét év alatt háromszor is nyertek a magyar csapatok. Jó volt tehát nézni, a sárga mezesek sokszor esélyesek voltak a győzelemre, és igen, jó volt megleckéztetni például a franciákat. Amikor a műsor már finanszírozhatatlanná vált, és megszűnt, magyar családok ezrei reménykedtek, hogy még visszatér a JSF
Az évek múlásával a nosztalgia nőttön-nőtt a műsor iránt, pláne, hogy a köztévé mamicsatornája, az M3 tavaly decembertől ismételni kezdte. Aztán idén robbant a hír, hogy 15 évvel az utolsó széria után az MTVA csatlakozott az Intervilles International című műsorhoz, ami a Játék határok nélkül utódjának tekinthető (annyiban utód, hogy hazánk egyedüliként használhatja rá ezt a márkanevet). A felvételek már idén májusban elkezdődtek a XV. kerületben működő Origo Filmstúdió műtermeiben, az első adásokat pedig októberben kezdték sugározni. A műsorban hat “ország” vesz részt: hazánk mellett a minden feladatot rendkívül komolyan vevő Oroszország, Franciaország, Indonézia, Egyiptom és az amerikai kontinenst együtt képviselő Brazília, Kanada, és az Egyesült Államok.
Az eddigi 5 rész alapján nem az a műsor legnagyobb problémája, hogy 2014-ben ciki cuppanós kezeslábasban szaladgálni tarisznyaráknak öltözve, hanem az, hogy hiányzik belőle a dráma. A köztévé tehetségkutatója, a Virtuózok is úgy van felépítve, hogy épít az érzelmeinkre, szurkolunk a beteg vagy rossz körülmények között élő gyerekszereplőkért, az X-Faktorban is a megtért expornós a szimpi. A Játék határok nélkül 2014-ben nem egy világverseny, ahol felébred a nemzeti öntudatunk, hanem egy sima mezei vetélkedő, ahol elvileg röhögnünk kéne Harsányi Levente bárgyú poénjain, évődésén Varga Edittel, esetleg azon, ahogy a béna egyiptomi versenyzőt felökleli a bika.
Apropó bika! Az első évad 14 epizódját nálunk forgatják, és csak ezután vált országot a műsor. Minden évadnak lesz egy jelképe, ami az adott országhoz valamiképpen kötődik, s ez a szimbólum végigkíséri az egész szezont. Ez jelen esetben a bika, amely nemcsak emblémaként, hanem a feladatok aktív szereplőjeként is megjelenik. Ugyan fiatal állatokról van szó, amelyek mindössze 250-300 kg-ot nyomnak, és szarvvédőt is viselnek, de azért konfrontálódni velük akkor is fájó, ha nem nyársalják fel az embert. Márpedig bikás feladatból kettő is van részenként, s szemlátomást a feladatok kiötlői már nem csupán vicces vízen csúszkálós megbízatásokat adnak a játékosoknak, hanem valami olyat, ami sokkal több ügyességet igényel és nem ritkán veszéllyel is járhat. Ez azonban nem működik. A japán és az amerikai műsorgyártásban vannak kifejezetten erre szakosodott műsorok, és – ahogyan például a tehetségkutatóknak -, ezeknek is megvan a maga sajátos szabályrendszere, tudni kell jól csinálni.
A Játék határok nélkül viszont nem csinál jól semmit. Hiányzik az EU felé ácsingózó nosztalgiafaktor, részsikernél nem több az oroszok megszívatása, nincs dráma, nincs katarzis, a Pulai Imrével és Csapó Gáborral megerősített (egyébként nagyon professzionálisan összeválogatott) magyar csapat minden, csak nem szimpatikus, és a műsorvezetők is idegesítőek, Gundel Takács Gábor kivételével, aki kommentátorként van jelen. Hiányzik a kraft, a szikra, valami, ami kiemelje a műsorkínálatból, így nem véletlen, hogy a szombaton vele egy időben sugárzott X-Faktor vagy a TV2 random amerikai filmje is simán lesöpri. Sajnos ilyen formában a régi széria M3-as ismétlésének is több értelme van, mert abban legalább van valami múltidéző melankólia.
