Belföld

Ha az RTL-t szidja, nem cenzúrázza a köztévé

Lomnici Zoltánt korábban kitakarták a híradóban, úgy tűnik, hogy most fontosabb volt az, amit mondott a „tiltólistánál”. Egy tizenöt évvel ezelőtti nyilatkozata került bele egy riportba az M1-en.

A köztévé egyik nagy port kavaró botránya volt három évvel ezelőtt, hogy felismerhetetlenné tették a háttérben beszélgető Lomnici Zoltán arcát egy riportban. Most vasárnap eltekintettek az egykori főbíró „bűnözősítésétől”. A köztévé A lényeg című műsorában a hvg.hu szúrta ki, hogy normálisan megjelent egy korábbi interjúrészlet Lomnicival.

Arról készítettek riportot a műsorba, hogy az RTL Klub a reklámadó nyári bevezetése óta “politikai harcot folytat” a magyar kormány ellen. A kereskedelmi csatorna bűnlajstromát egészen a kezdeti időkhöz vezették vissza, felidézve, hogy az RTL Klub 1997-es indulása előtt formailag szabálytalan pályázatot adott be a sugárzásra, emiatt 1999-ben a Legfelsőbb Bíróság ki is mondta, hogy el kell venni a társaságtól a sugárzási jogot, és át kell adni az Írisz TV számára. Ehhez a részhez idézték Lomnicit még 1999-ből, aki mint a Legfelső Bíróság akkori szóvivője elmondta, hogy a médiahatóság és a tévé közötti szerződést fel kell mondani. (A bejátszásban tévesen LB-elnökként tüntetik fel Lomnicit, de csak 2002-től lett az.)

A Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét 2011. decemberében retusálták ki az MTV és a Duna TV híradójából. Akkor az Indexnek köztévés források azt mondták, hogy Lomnici régóta tiltólistán van náluk. A Híradókat készítő MTI Hírcentrum vezetőségének utasításai szerint, ha nem feltétlenül muszáj, akkor nem lehet őt mutatni vagy megszólaltatni. Az ügy hátterében állítólag egy korábbi pozícióharc áll Lomnici és egy főbírójelölt között, aki közeli kapcsolatban áll az MTI Hírcentrum egyik munkatársával.

Az ügy miatt leváltották Élő Gábort, az MTI Hírcentrumának akkori igazgatóját, és felmentették Papp Dánielt, az MTVA Hír- és hírháttér Főszerkesztősége főszerkesztői megbízatása alól. Utóbbit idén nyáron tartalomszolgáltatási igazgatónak nevezték ki az MTVA-ban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik